És egy kicsiny folyó táplálta a tavat.

A NASA Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter – amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés – egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt

– a felvételeken arra is bizonyítékot találtak a kutatók, hogy a tómedernek villámárvizeket kellett kiállnia, amelyek olyan erőteljesek voltak, hogy több tíz kilométerre fekvő szikladarabokat sodort és rakott le a tómederbe, ahol ma is megtalálhatók.

A Science című tudományos folyóiratban közzétett elemzés a kráter nyugati oldalán elterülő felszíni kőzetekről készült felvételeken alapul. Korábbi műholdfelvételekből már kiderült, hogy ezek a legyezőszerűen kiemelkedő lerakódások a Földön lévő folyók deltájára hasonlítanak.

A Perseverance új felvételei, amelyeket a kráterben készített, megerősítették, hogy valóban egy folyódeltáról van szó. Az üledékrétegek elemzése alapján úgy tűnik, hogy a folyódelta táplált egy tavat, amely egész létezése alatt nyugodt volt, mígnem a klímában bekövetkezett drámai változás epizódszerű áradásokat idézett elő a tó életének vége felé.

A szakértők szerint egyértelműen látható a folyó által hozott üledék réteges lerakódása

A kutatók remélik, hogy a kráter feltárásának folytatásakor a Perseverance további támpontokat ad számukra a bolygó klímájának fejlődéséről, és remélik azt is, hogy az üledékekben fellelhetik az ősi vízi élet nyomait. A Perseverance olyan helyeket fog keresni, ahol üledékmintákat gyűjthet és tárolhat be, amelyeket majd a Földre hoznak.

„Lehetőségünk van arra, hogy kövületek után kutassunk. Időbe telik, amíg megszerezzük ezeket a kőzeteket, amelyektől reméljük, hogy megmutatják az élet nyomait”

– mondta Tanja Bosak, az MIT adjunktusa.

A Perseverance marsjáró február 18-án landolt a Jezero-kráterben. A Mars-misszió célja az ősi élet jeleinek – például megkövesedett mikrobák nyomainak – kutatása a kőzetben, a vörös bolygó földrajzának alaposabb megismerése céljából.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: NASA, Science, MTI, fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában