Az iFixit mostantól valódi, hitelesített Xbox-alkatrészeket árul majd, amelyeket felhasználhatunk az otthoni Xbox Series S/X konzolunk megbütykölésére. A cég hivatalos útmutatókat, leírásokat is rendel majd az egyes alkatrészek mellé, hogy minél nagyobb eséllyel járjanak sikerrel az otthoni techbarkácsok.

Így ha ezentúl gondunk lesz a tápegységgel, az alaplappal vagy a kontrollerekkel, eredeti alkatrészekkel, hivatalos útmutatókon keresztül varázsolhatjuk működőképessé a konzolt – ez azért így elég vagányul hangzik. Az áruházból az optikai meghajtóval felszerelt, és az azt nélkülöző konzolhoz is vásárolhatunk alkatrészeket.

A cég egyik célja ezzel az, hogy csökkenjen a világot beborító e-hulladék mennyisége, másrészt az otthon eddig is szívesen sufnituningoló, maszekoló, szerelgető arcok végre rendes fegyvert, mondhatni profi eszköztárt kaphatnak a kezükbe. Ez összességében mindenkinek jól fog jönni, azoknak talán még inkább, akik inkább szétszedni tudtak eddig is dolgokat, mintsem összerakni.

Ezek is érdekelhetnek:

Amikor a füledben is Google szól – Pixel Buds Pro 2-teszt

Új Pixel okostelefonja mellé fülhallgatót is kínál a Google, méghozzá elég jófélét.

(Forrás: The Verge, HVG)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
20% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés