Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

Bár a közeljövőben nem kell attól tartanunk, hogy egy nagyobb aszteroida találná el a Földet, nem árt, ha minél előbb kidolgozunk egy olyan módszert, ami segíthet eltéríteni a felénk száguldó űrkőzeteket.

Ebben a sztoriban már ott jár a NASA, hogy – a tervek szerint – november 23-án útnak indítja a 330 millió dolláros DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon–9 rakétáján, hogy aztán az űrszonda valamikor szeptemberben a bolygónktól mintegy 10,9 millió kilométerre szándékosan összeütközzön a Föld-közeli, 800 méter átmérőjű Didymos aszteroida körül keringő 160 méter átmérőjű holddal, a Dimorphosszal.

Föld-közeli objektumnak számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.

A cél ugye az lenne, hogy megváltoztassák az aszteroida mozgását

Bár az ütközés csak egyszázaléknyira fogja megváltoztatni a hold aszteroida körüli keringési sebességét, a keringési idejében viszont minimum 73 másodperces, maximum 10 perces változást okoz, ami

A NASA munkatársa és a DART-program kutatója, Tom Statler szerint „ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési erőfeszítéseinkre”.

Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

Ha már aszteroida:

Ez is érdekelhet a témában:

Ilyen feltételeknek kell megfelelnie a következő magyar űrhajósnak

A hazaszeretet például elengedhetetlen kritérium.

(Forrás: space.com, Reuters, fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is jelen vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés