Azt is tudni, hogy miért.

Egy kutatás igazolta, amit azért sejteni lehetett: a túl sok karácsonyi dal káros hatással van a mentális egészségünkre. A pszichológiai hatás lényege, hogy jóból is megárt a sok, vagyis például

az All I Want For Christmas Is You (Mariah Carey) vagy a Last Christmas (Wham) bár eleinte nosztalgikusan hat és tényleg karácsonyi hangulatba hozza az embert, de sokadik alkalomra már megtelítődik tőle az agy, és negatív hatása érvényesül. A szám nemcsak unalmassá válik, de idegesítő lesz, és csak stresszeli a hallgatót,

ami nem könnyíti meg az ünnepeket megelőző hajtós időszak túlélését, sőt inkább csak fokozza a belső feszültséget, a frusztráltságot.

Egy klinikai szakpszichológus szerint a legnagyobb veszélynek a bolti és áruházi dolgozók vannak kitéve, akik olykor már októbertől szüntelenül telibe kapják a vidám karácsonyi dalokat. Nekik konkrétan meg kell tanulniuk kikapcsolni az agyukat, hogy másra is tudjanak koncentrálni, ez viszont nem kevés energiát vesz el.

Ugyanakkor a szakértő szerint, ha okosan csinálod, például változatos lejátszási listát hallgatsz (persze nem bömböltetve), akkor azért a foglalkozás elérheti célját, azaz ünnepi hangulatba kerülhetsz a karácsonyi daloktól.

(Forrás: Business Insider, HVG, fotó: Home Alone)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
3% Kevesebb mint egy éve
13% 1-3 éve
23% 4-7 éve
10% 8-10 éve
52% +10 éve