A sorozatos halasztások után újabb időpontra tűzték ki az Axiom–4 missziót.

A SpaceX honlapján és a HUNOR program Facebook-oldalán olvasható tájékoztatás szerint megvan, hogy – többszöri halasztást követően – legkorábban mikor indulhat Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásra (ISS):

a jelenlegi tervek szerint az Axiom–4 misszió legénységét június 22-én (vasárnap) indítják útnak.

A kilövés helyszíne a floridai Kennedy Űrközpont 39A indítóállása lesz, a tervezett időpont pedig magyar idő szerint 9 óra 42 perc (helyi, keleti parti idő szerint 3 óra 42 perc).

A tartalék időpont június 23-án, hétfőn magyar idő szerint 9 óra 20 perc (helyi idő szerint 3 óra 20 perc).

Az Axiom–4 misszió négyfős legénységé bal szélen Kapu Tiborral

A magyar űrhajós mellett az Axiom–4 misszió négyfős legénységének tagjai lesz még Peggy Whitson amerikai, Shubhanshu Shukla indiai és Slawosz Uznanski lengyel űrhajós. A parancsnoki tisztséget Peggy Whitson tölti be, a pilóta Shubhanshu Shukla lesz, Uznanski pedig vele együtt küldetés-specialistaként szolgál majd. Ők négyen várhatóan két hetet töltenek majd az ISS-en, és együtt mintegy 60 tudományos kísérletet végeznek el:

Mit csinál majd a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén?

Kapu Tibor nem űrturistaként megy a Nemzetközi Űrállomásra.

(Forrás: HUNOR, MTI, fotó: SpaceX)

Ez is érdekelhet:

Az evéstől az alvásig mindent újra kell tanulni – magyar űrhajósok az űrutazásra készülve

Komoly kiképzésen esik át Kapu Tibor és tartalékja, Cserényi Gyula.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés