Komoly kiképzésen esik át Kapu Tibor és tartalékja, Cserényi Gyula.

Az Axiom Space 4-es küldetés (Ax-4) várhatóan jövő tavasszal indul majd a világűrbe fedélzetén egy magyar űrhajóssal is. Kapu Tibor és tartalékja, Cserényi Gyula pedig már tapasztalt asztronauták segítségével készül az űrutazásra. A – Hungarian to Orbit (Hunor) magyar űrhajósprogram – két űrhajósa a houstoni Axiom Space Ax–4 bázisról a Kossuth rádiónak adott videóinterjújában elárulta, hogy a kiképzésük professzionális, időbeosztásuk pedig jól megtervezett.

Bár Cserényi Gyula a tartalékos, a képzésük nagy része azonos Kapu Tiborral, az összes kísérletet ő is megtanulja, hogy a küldetés alatt a Földről tudjon támogatást nyújtani.

A magyar űrhajósok kiképzését három intézmény végzi: a NASA kifejezetten az űrállomáson való életre készíti fel őket, a SpaceX az űrállomásra való feljutással kapcsolatos felkészülésért felel, az Axiom pedig a küldetés további feltételeinek biztosításáért.

A NASA képzésének fontos eleme a hétköznapi funkciókra, például ételkészítésre, mosakodásra, mellékhelyiség használatára, pakolásra, beágyazásra való felkészítés. Ezek az alapvető, nagyon egyszerűnek tűnő dolgok fent jóval nehezebbek, egy-egy feladat elvégzéséhez 35 lépéses utasítást kaptak. Az evéstől az alvásig mindent újra kell tanulniuk.

Még egy porszívózás is nagyon összetett feladat az űrben, amelyhez engedélyt kell kérniük a földi személyzettől is akár, pedig fontos felporszívózni a morzsákat, mert a súlytalanság állapotában a légáramba belekapaszkodva eltömíthetik a szűrőket vagy belerepülhetnek az űrhajósok szemébe. Az űrállomás fedélzetén minden olyan alapvető életkörülményt meg kell teremteni, ami a Földön adottnak tekinthető, például: „Tehát létre kell hozni egy légáramlatot, ami elviszi tőlünk a testhőt, meg kell oldani azt, hogy a mi kiizzadt és kilélegzett páránk szintén eljusson a szűrőrendszerekbe.”

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

Kaputól és Cserényitől lehet azt is tudni, hogy van egy 200 tételből álló menüsor, amit a NASA űrhajósai az űrállomás fedélzetén fogyaszthatnak, a személyzetnek pedig az űrutazás előtt ki kell próbálnia az ételeket. A legveszélyesebb pillanatoknak a felbocsátást, a landolást és dokkolást tartják, így ebben a sorrendben – érdekesség, hogy a dokkolás hosszadalmas folyamat, minimum 7, de akár 48 óra is eltelhet, amíg az űrkapszula elér az állomáshoz, így elképzelhető, hogy közben két napig is sodródnak az űrben.

A magyar űrhajós mellett az Ax-4 misszió négyfős legénységének tagjai lesznek még: Peggy Whitson amerikai, Shubhanshu Shukla indiai és Slawosz Uznanski lengyel űrhajós. A parancsnoki tisztséget Peggy Whitson tölti be, a pilóta Shubhanshu Shukla lesz, Uznanski pedig vele együtt küldetés-specialistaként szolgál majd – a négy űrhajós a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.

(Forrás: MTI, fotó: HUNOR - Magyar Űrhajós Program)

Ez is érdekelhet:

Ez a kép 208 gigapixeles, és 14 millió galaxist, valamint több tízmillió csillagot mutat meg

És ez a térkép csupán az égbolt több mint egyharmadát feltáró teljes kép 1%-át fedi le.

Az emberiség útnak indult az égitestre, ahol folyékony vizet találhat

Hárommilliárd kilométeres út vár az űrszondára.

Egy új tanulmány alátámasztotta az elméletet, ami megkérdőjelezi az ősrobbanás teóriáját

Teljesen átírhatja a világegyetem keletkezésének történetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában