Fontosabb szerepe van, mint gondolnád.

Ha ültél már ablak mellett a repülőn, valószínűleg észrevetted az ablak alján lévő apró, titokzatos lyukat. Aggódni nem kell, teljesen normális dolog, hogy ott van, igazából pont azért van ott, hogy biztonságos legyen a repülés.

A modern ablakokhoz hasonlóan a repülőgép ablakai is három rétegből állnak:

  • Belső borítás – ez közvetlenül az ülés melletti, vagyis ez az, amit meg tudunk érinteni.
  • Középső réteg – ez a lyukas üveg.
  • Külső réteg – ez érintkezik a (rendkívül hideg) külső levegővel. A három közül ez a legvastagabb és legerősebb, ennek ugyanis bírnia kell a kinti és a benti légnyomáskülönbségből adódó terhelést.
Na, és most jön az, hogy mi a fenét keres ott a középső rétegen az a kis lyuk?!

Azt tudni kell, ahogy egyre magasabbra emelkedünk, a légnyomás is egyre csökken. A repülőgépek utazási magassága 11 ezer méter, az utastérben viszont – az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) szabályzata alapján – legfeljebb 2400 méter körüli tengerszint feletti magasságnak megfelelő értéken lehet tartani a nyomást (hűtött, szűrt levegővel) egészségügyi okokból.

Tehát a légnyomás a repülőgépen kívül sokkal alacsonyabb, mint belül a kabinban, ez a légnyomáskülönbség pedig nagy fizikai igénybevételnek teszi ki a repülőgép ablakát. És itt jön a képbe a középső réteg, azaz a lyukas ablak. Merthogy

az a kis lyuk lényegében légtelenítő szelepként működik, vagyis elsődleges funkciója a belső és a külső (alacsonyabb) nyomás közötti különbség kiegyenlítése.

Tovább ez a kis rés teszi lehetővé azt is, hogy utazás közben kilássunk, azáltal, hogy elvezeti a nedvességet, és megakadályozza az ablak bepárásodását vagy zúzmarásodását – persze nem nyújt 100%-os megoldást, néha ugyanis látni apró területen zúzmarát a lyuk körül –, vagyis az ablak rétegek közötti hőmérsékletet* is szabályozza.

A kabin levegője melegebb, mint a kinti levegővel érintkező ablakfelület (az utasszállító gépek repülési magasságában a külső hőmérséklet általában -44 és -56 Celsius-fok között van.

(Forrás: Business Insider, Wikipédia, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És te tudod, miért találták fel 74 éve a tévé távirányítóját?

A kényelmi funkció csak a kisebbik része a dolognak.

Azt tudod, miért látjuk néha nappal is a Holdat?

Furcsának tűnhet, hogy a nappali égbolton is láthatjuk a Holdat, de valójában ez teljesen normális.

53 éve folyamatosan ég a pokol kapuja, mert félrement a szovjet geológusok ötlete

1971-ben volt egy ötletük a szovjet geológusoknak, nem jött be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

További cikkeink a témában