Minden jel arra utal, hogy a Microsoftnál olvassák a Playert. Éppen a múltkor panaszkodtunk rá az Intel RealSense kapcsán, hogy mennyire nem használják ki a tuti mozgásérzékelős kamerájuk (aka. Kinect) lehetőségeit, erre azonnal kidobtak egy olyan demót, amitől bereped a szemed.

A cuccot úgy hívják, hogy SemanticPaint, és gyakorlatilag azt tudja, hogy beszkennelheted a teljes szobát a számítógépbe, aztán szabadon átfestheted.

Ezzel persze kicsit leegyszerűsítettük a dolgokat, hiszen itt valójában három lépésről van szó, amiből talán jobban meg lehet érteni, hogy mire is lesz jó ez a technológia:

  • Tehát beszkenneled a teret, ami lehet csak egy bútor, vagy egy egész szoba, amit a számítógép kezdetben egy oszthatatlan objektumnak lát.
  • Ezután jössz te, aki hangirányítással megnevezi az egyes bútorokat, amelyeket a program ezután már külön tud választani, és kategóriákba is sorolja őket, így ha eleget tanítják, egy idő után képes lesz megkülönböztetni a székeket, az asztalt meg a konyhaszekrényt.
  • Ennek köszönhetően a későbbiekben komplett 3D-s térképeket készíthetünk majd a környezetünkről, és ha elegen beszállnak, akkor akár az egész világról is.

Ez hatalmas segítséget jelenthetne például a látássérülteknek, de jól láthatóan ott van benne az a lehetőség is, hogy a Hololensszel kombinálva létrehozzunk egy olyan virtuális valóságot, ami gyakorlatilag a tökéletes tükörképe a valódi világnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.