A két éve bemutatott Surface Studio olyan volt, mint egy megtestesült álom, ami után még az Apple-fanok is irigykedve pillanthattak. Két év viszont hosszú idő, pláne a technológiai szektorban, így eljött az ideje a frissítésnek.

Ennek megfelelően a Surface Studio 2 elsősorban belülről változott az elődjéhez képest, kívülről viszont nagyjából ugyanolyan: a kijelző maradt 28 colos, a felbontása pedig 4500x3000 pixel, igaz, a Microsoft szerint fényesebb és a kontrasztaránya is jobb, mint az első Surface Studióé. A gép természetesen továbbra is érintésérzékeny kijelzővel rendelkezik, és megtartották a gép legkülönlegesebb alkatrészét is, a Surface Dialt, ami jelentősen megkönnyíti a munkát.

A nagy változások a Surface Studio belsejében zajlottak, a gép ugyanis Nvidia GeForce GTX 1060 és 1070 videokártyával érkezik 1 valamint 2 TB-os SSD-vel. Kicsit furcsa döntés a Microsoft részéről, hogy a gépbe a legújabb helyett a hetedik generációs Intel i7 proci került, de mi mondjuk soha nem voltunk dizájnerek vagy építészek, elképzelhető, hogy az ilyen munkánál a 32 GB RAM és a bivaly GPU többet számít, mint a proci teljesítménye.

A Surface Studio 2-nek pontos dátuma még nincs, csupán annyit lehet tudni, hogy még idén boltokba kerül, 3500 dolláros, vagyis közel egymillió forintos indulóáron.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.