Ott fogják folytatni a felújítását az egyik legsikeresebb szovjet vadászgéptípus szép példányának.

A MiG–21-es fejlesztése az ötvenes évek közepén kezdődött a Szovjetunióban. A cél egy fémből épülő, deltaszárnyú, gázturbinás sugárhajtóművel és utánégetővel felszerelt, frontvadász feladatkörökre szánt repülőgép volt. A prototípus 1956-ban mutatkozott be a Szovjet Repülők Napján. A hosszú berepülési program után a Varsói Szerződés egyik legsikeresebb vadászgépe jött létre, amelynek egyes változatait számos országban gyártották, készültek MiG–21-esek Kínában és Indiában is.

A ferihegyi Aeroparkba Berekfürdőről, közúton érkezett egy példány, és a polgári Tu–154-e szomszédságában kapott helyet, hiszen mindketten ugyanazt a korszakot képviselik. A vadászgép még nem teljesen restaurált, a következő hónapokban a tulajdonosok a kabinra koncentrálnak.

Ez is érdekelhet:

Legendás lopakodó az 51-es körzetből: SR–71 Blackbird

3,3 Mach feletti sebességgel repült, kevesebb mint két óra alatt tette meg a London–New York távolságot, miközben a radarok számára láthatatlan volt. Egy ikonikus lopakodó története.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfigyelték, ahogy két állat egyetlen élőlénnyé olvad össze

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

További cikkeink a témában