Hogy mennyire lehet komolyan venni a bizonyítást, az már más kérdés, hiszen alapvetően egy Motorola-reklámról van szó, mindenesetre a kiindulóhelyzet biztosan mindenki számára ismerős.

Vagyis az, amikor éppen foglalkoznál valamivel, amikor az aljadék telefon pittyen egyet, neked pedig, ha nem akarsz beleőrülni a kíváncsiságba, nincs más választásod, mint hogy azonnal megnézd, hogy ki telefonált, írt, füstjelezett, posztolt a Facebookra stb.

Ezt a pavlovi reflexet a Motorola úgy modellezte, hogy az embereket beültették egy szobába, és megkérték őket, hogy tartsák a kezüket az asztalon, amíg lefuttatnak egy tesztet. Igen ám, de a teszt megkezdése után az asztal közepén levő telefonjuk váratlanul megszólalt, a látványosan szenvedő alanyok pedig végül egytől-egyig elbuktak, és csekkolták a telefonjukat. A hősiesebbek mondjuk több mint két percig is bírták, mielőtt feladták a küzdelmet.

Arról azért nem vagyunk teljesen meggyőződve, hogy ez a mobilfüggőség jele lenne (meg arról sem, hogy nem színészekkel vették fel a reklámot), hiszen a kísérlet résztvevői itt azt hitték, hogy valaki írt nekik, vagy éppen hívja őket, tehát nem teljesen céltalanul babráltak a telefonjukkal, de amikor egy nap alatt ötvenedszer vesszük elő a telefonunkat, csak azért, hogy aztán újra eltehessük, akkor azért eléggé biztosan tudjuk, hogy a mobilfüggőség tényleg létezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés