A moduláris telefonban egyenként cserélhetjük a kijelzőt, a processzort vagy akár a kamerát is. Soha nem avul el, és teljesen személyre szabható.

Nem csak azért, mert a Motorola a világ egyik legnagyobb telefongyártója, hanem azért is, mert a cég 2012 óta a Google tulajdonában van, ha pedig ők valamit a fejükbe vesznek, az ritkán szokott rosszul elsülni. Nem véletlen, hogy Dave Hakkens, a Phonebloks megálmodója és a Projekt Ara (ezen a munkacímen fejlesztik jelenleg a moduláris telót) egyik vezetője szerint hasonló dobásra készülnek a hardverpiacon, mint amit anno a Google tett le az asztalra az Androiddal a szoftverek területén.

A cél egy olyan moduláris platform létrehozása, amelyben a telefon részegységei kijelzőtől az akkumulátorig szabadon variálhatók, így mindenki az ízlésének és szükségleteinek leginkább megfelelő, teljesen szabadon konfigurálható telefont hozhat létre. Ha pedig szükségünk van egy jobb kamerára, erősebb processzorra vagy tartósabb akksira, akkor a PC-khez hasonlóan egyszerűen csak kicseréljük, anélkül, hogy a telefonunkat is ki kéne dobnunk.

Hakkens korábban számos nagy céggel, többek között a Nokiával, az Intellel és a Qualcommal is tárgyalt az ötletéről, végül a Motorolát választotta, amely a tervek szerint már a télen bemutatja a fejlesztőknek szánt csomag egy kezdetlegesebb verzióját. Természetesen a cél az, hogy a későbbiekben minél több gyártó csatlakozzon a kezdeményezéshez, hiszen a moduláris technológia csak így lehetne igazán sikeres.

(Forrás: The Verge, Gizmodo)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés