Na jó ez így erős csúsztatás. A vasárnap ugyanis azzal telt, hogy megfelelő sebességű prepaid mobilnet előfizetést kerestünk, ám természetesen semmiféle mobilbolt nem volt nyitva, ha mégis, akkor pedig hírből sem ismerték szegények a feltöltős netet a külföldinek procedúrát. Ennek ellenére egy másodpercig sem tudtunk haragudni a Mobilarénás kollégákkal a Spanyolokra, mivel filléres dolog a Jamon Serrano sonka, jól csúszik a San Miguel sőr és 17 fok van árnyékban. Panasz (a netet leszámítva) tehát nincs és hála a Mobile World Congress Press Centerének már rendes netünk is van, ha épp ott vagyunk, így felkerült egy videó az első sajtóeseményről, ahol a Sony hivatalosan is elhagyta Ericsson családnevét és bemutatott két új kisebb telefont is, a már ismert nagyágyú az Xperia S mellett.

Sony Xperia P

Gyakorlatilag az S kisöccse minden tekintetben, ennek ellenére nincs oka a szégyenkezésre, hiszen egy 1GHz-en ketyegő, kétmagos processzort, a 8 megapixeles kamerát és egy kisebb alu házikót örökölt a bátyótól. Mindemellett a 4 colos kijelző a Sony legfrissebb White Magic fejlesztése, amely a tesztelők egyöntetű véleménye szerint is a legfényesebb ilyen kijelző a jelenlegi készülékek között. Az Xperia P áprilisban érkezik az Európai boltokba, az ára egyelőre nem ismert.

Sony Xperia U

Az U talán a kishúg a trióból, mivel ő a legkisebb, a legszínesebb és kifejezetten a fiatalabb vásárlóknak szánja a Sony ezt a készüléket. Az U az egyedi LED fényjátékával, a vidám színes burkolatokkal és a fejlett audio hangzással száll versenybe a fogyasztók kegyeiért. A 3.5 colos kijelzővel ellátott eszköz belsejében szinte teljesen ugyanazt a hardvert találjuk, mint az Xperia P-ben, így a sebességre sem lesz majd panasz. Mindkét modell az Android 2.3-as verzióját futtatja, de a Sony ígérete szerint minden új telefon megkapja az Ice Cream Sandwitch frissítést a mobilokra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve