Annyit segítünk, hogy több mint kétmillió telefont adtak el egy nap alatt, és nem az, akire gondolnál.

Hanem a kínai Xiaomi, akik az évente megrendezett Mi Fan fesztivál keretében idén minden elképzelhető rekordot megdöntöttek: a huszonnégy óra leforgása alatt 2,11 millió telefont adtak el, ami összesen 355 millió dolláros bevételt hozott nekik. És ez még semmi ahhoz képest, hogy a kiegészítőkkel, fitneszkarkötőkkel, wifi-routerekkel és minden mással együtt összesen 2,08 milliárd dollárt, vagyis 584 milliárd forintot kaszáltak, vagyis

egy nap alatt megkeresték Magyarország éves költségvetésének az 1/30-ad részét.

Természetesen nem felejtettük el, hogy az iPhone 6 tízmilliós nagyságrendű eladást hozott az Apple-nek az első hétvégén, a Xiaomi úgy lehet rekordtartó, hogy a Guinness az egy értékesítési platformon eladott készülékeket számolja, magyarul a kétmillió készüléket mind ugyanabban a webshopban sikerült elpasszolniuk.

Ha most azon gondolkozol, hogy ez mit jelent pontosan: nos, a Xiaomi (ejtsd: sómi) tavaly már a világ ötödik legnagyobb telefongyártója volt a Samsung, az Apple, a Lenovo és a Huawei után, ezért ne csodálkozz rajta, ha nemsokára Magyarországon is a csapból is ők fognak folyni.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ezekből a fotelekből még nagyobb élmény filmet vagy meccset nézni

Magyar lakásba magyar bútort – és ne is akármilyet, minőségit!

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Szinte papírvékony, mégis brutális teljesítményre képes a laptop, ami maga a stílus
Hirdetés