Riasztották a vadászgépeket, ám mire utolérték volna ezt az ismeretlen tárgyat, az egyszerűen eltűnt a radarokról, de becsapódási nyomot nem hagyott maga után.

Romániában csütörtökön riasztották a vadászgépeket egy azonosítatlan légi célpont miatt, amely a Fekete-tenger felől érkezve 14 kilométeres magasságban repült be a szárazföld fölé. A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a radarok 17 óra körül észlelték a tárgyat, körülbelül 150 kilométerre a Mihail Kogalniceanu légi támaszponttól. A katonai parancsnokság által elrendelt riadó hatására – román és Romániában járőrszolgálatot teljesítő spanyol –  harci gépeket küldtek a levegőbe, hogy ellenőrizzék a helyzetet. A civil lakosságot pedig mobiltelefonokra küldött RO-Alert üzenetekkel figyelmeztették, hogy vonuljanak óvóhelyekre, vagy ezek híján maradjanak az épületek fedezékében távol az ablakoktól, mert fennáll a veszélye, hogy veszélyes tárgyak csapódjanak be román területre.

Az azonosítatlan célpont körülbelül 19 órakor érte el a szárazföldet Eforie térségében, majd az ország belseje felé haladva húsz perc múlva eltűnt a radarokról. A vadászgépek nem tudtak vizuális kapcsolatot teremteni a tárggyal, és az eddigi adatok alapján „egy becsapódási zóna létezése sem valószínűsíthető”, azaz nem valószínű, hogy becsapódás történt volna.

A riadót 20 óra 15 perckor lefújták, és a vadászgépeket visszarendelték.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nyilvánosságra hoztak egy képet egy ufóról, amit az USA Légiereje lőtt le

Tavaly már engedélyezték a kép közzétételét, végül mégis titkosították, mondván: „további kérdéseket és zavart kelthet”.

Egy új tanulmány alátámasztotta az elméletet, ami megkérdőjelezi az ősrobbanás teóriáját

Teljesen átírhatja a világegyetem keletkezésének történetét.

Az emberiség útnak indult az égitestre, ahol folyékony vizet találhat

Hárommilliárd kilométeres út vár az űrszondára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés