Az Apple elismerte, ugyanakkor az nem teljesen egyértelmű, hogy csak az új iPhone-oknál áll fent ez a veszély vagy a többi készüléknél is.

Nagy para van a legújabb iPhone-okkal, mármint az iPhone 12-esekkel, ugyanis kiderült, hogy a bennük található mágnes – ami többek között azt a célt szolgálja, hogy a készülék rátapadjon a (MagSafe) vezeték nélküli töltőre –

képes leállítani a pacemakereket, azaz a szívritmus-szabályzókat, ezzel pedig nyilvánvalóan veszélyeztetik a beteg szívét, egészségét, életét.

A Henry Ford Kardiológiai Intézet kutatói által készített, a Heart Rhythm tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint ez akkor is hatással van a pacemaker működésére, ha a szívoldallal ellentétes ingzsebbe, sőt, farzsebbe helyezik a telefont – azt viszont nem tudni

A kísérletben a kutatók valahányszor a szívritmus-szabályzó kezébe helyezték a telefont, az – szögtől vagy iránytól függetlenül – minden egyes alkalommal leállt a működése,

Az Apple már ki is adott ezzel kapcsolatban egy közleményt, miszerint ez valóban így van, azaz a mágnesek hatással vannak a szívritmus-szabályzók, sőt, a defibrillátorok működésére is – ennyi, nincs visszahívás, se semmi.

Eközben...

(Forrás: Gizmodo, Liner, fotó: Apple)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés