Az EHang tavaly jelentette be, hogy megkezdik a teszteket az önműködő légitaxi-szolgáltatásukhoz, és bár az ígéretekhez képest némi csúszásban vannak, a legutóbbi videójuk alapján azért elég szépen alakulnak a dolgok.

Az EHang-184-gyel ugyanis már több mint ezer tesztet hajtottak végre, amelyek során emberekkel is tesztelték a taxit. A kínaiak igyekeztek minden eshetőségre felkészülni, így a légitaxit a legmostohább időjárási viszonyok között is kipróbálták: repültek vele szélviharban, esőben, éjszaka is, és olyan váratlan eseményeket is modelleztek, mint mondjuk a vészemelkedés.

A személyszállító drónban vészhelyzet esetére amúgy vannak az irányításhoz szükséges műszerek, így az utas akár teljesen át tudja venni az irányítást a jármű felett, de alapvetően úgy működik majd, mint az Airbus Vahana, vagyis csak bepötyögöd, hogy hova szeretnél menni, és az EHang automatikusan odavisz.

Ezek miatt a technológiai újítások miatt lesz 2018 igazi sci-fi

Az űrutazást forradalmasító rakéta, repülő taxik, robotautók. Idén jó néhány dolog megvalósulhat azok közül, amiket eddig csak a filmekben láttunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés