Az utolsó kapcsolja le a villanyt.

Hétfőn délután fél hat körül világszerte elérhetetlenné vált a Facebook. Természetesen ugyanez a sorsa a közösségi oldalhoz kapcsolódó szolgáltatásoknak is: a két üzenetküldő, a Messenger és a WhatsApp, valamint a képmegosztó, az Instagram sem működik.

Ilyen méretű globális földbeállást nagyon ritkán látni a Facebooktól, története eddigi legnagyobb leállását 2019 márciusában mutatta be a Facebook, akkor napokon át vergődtek a szolgáltatások, de nem volt ekkora blackout.

A Facebook a leállás után nagyjából egy órával reagált a leállásra a Twitteren: dolgoznak a hiba elhárításán, elnézést kérnek a kellemetlenségért.

Hozzáértők azt gyanítják, a leállás a webes címek eléréséhez köthető tartománynévrendszerrel (DNS) kapcsolatos. Időközben a The New York Times információi szerint leállt a Facebook-dolgozók kommunikációs platformja is, állítólag a külső e-maileket sem kapják meg, ami lássuk be, nem segíti a javítási folyamatokat, vagyis elég nagy a baj.

533 millió Facebook-felhasználó, köztük 377 ezer magyar szenzitív adatai kerültek nyilvánosságra

Többek között a júzerek teljes neve és telefonszáma is elérhetővé vált.

A Facebook magyar nyelvű oktatóvideóban magyarázza el, hogyan facebookozz biztonságosan

Többek között beállítási tippeket adnak, és az online zaklatás különböző formáiról, és azok megelőzésének, illetve kezelésének lehetőségeiről beszélnek.

(Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A NASA költözteti a világ egyik legnagyobb űrrakétáját, húsz Boeing 777-es tömegét kell megmozgatnia hozzá

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés