Sokkal kényelmesebben utazhatsz mostantól, ha diszkont légitársasággal hagyod el a ferihegyi repülőteret. A korábbi konténerváró helyett megnyílt a 2-es terminál új szárnya, ahonnan nem hiányoznak az elvárható szolgáltatások.

A ferihegyi repülőtér egyik sötét foltja volt az a rideg utasváró, ahol a fapados járatokra való beszállás előtt kellett várakoznod. A 2-es terminál új utasmólójának megnyitóján egyenesen az „emberi méltóságot sértőnek” nevezték a korábbi építményt, amit azonnal elkezdtek lebontani. Az új létesítményben minden megvan, amit egy reptéren elvárhatsz.

A fél év alatt elkészült, télen fűtött, nyáron hűtött épületben a váró mellett étel- és italvásárlási lehetőség, három mosdóblokk és dohányzóterasz is lesz.

Az új szárny január 17-től szolgálja ki a forgalmat, és máris elkezdik bővíteni, amivel a területe 5500-ról 11 500 négyzetméterre nő, a meglévő 6 kapu mellé két gyalogos és hat buszos beszállásra alkalmas kaput építenek fel.

A repülőtér megközelítésével kapcsolatos fejlemény, hogy januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya,

és ha a főváros vezetése kitalálja, hogyan lenne praktikus átépíteni az utat, akkor kezdődhet a tervezés. A szintén tervezett gyorsvasút építési engedélye már megvan, de az uniós forrás még hiányzik hozzá.

(Képek: MTI/Kovács Tamás)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.