Egy kiszivárgott dokumentumok szerint a Microsoft karácsonyi kampányában már egyáltalán nem fog megjelenni ez a két név, helyette jön a Windows és a Lumia.

A kettő közül a Nokia név elhagyása a kevésbé meglepő, hiszen a finnekkel kötött licenszszerződés értelmében a Microsoft csak a már forgalomban lévő, nem okostelefonoknál használhatja a Nokia nevet a következő tíz évben, így a váltás tulajdonképpen kényszer volt. A Nokia rajongóknak halvány reménysugár lehet, hogy a szerződés arra is kitér, hogy a Nokia 2016 januárjától visszakapja a nevét, így elvileg másfél év múlva már újra gyárthatnának Nokia néven telefonokat  ezt mondjuk elég nehéz elképzelni azután, hogy a teljes telefongyártó részlegüktől megváltak, de a remény hal meg utoljára. Mi a biztonság kedvéért egyszer már elbúcsúztunk tőlük.

A kiszivárgott dokumentumok egyike, amiből igazából a bal oldali szöveg az érdekes.

A Windows Phone név megszüntetésének egészen más oka van: A Microsoft nemrég kinevezett vezérigazgatója, Satya Nadella az egységesítés nagy híve, elképzelései szerint a közeljövőben minden, a Microsoft által gyártott eszközön ugyanaz a Windows fog futni, ebbe a stratégiába pedig nem fér bele a névbeli megkülönböztetés. A névvel együtt egyébként a logó is változni fog, ezentúl a telefonoknál is a sima Windows-logót fogják használni. Megmarad viszont a jól csengő Lumia (és a kevésbé jól csengő Asha) név, amit a Microsoft a telefongyártó részleggel együtt vásárolt meg a Nokiától.

(Forrás: The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve