Megszűnik a Nokia? Ezt még nem lehet tudni, de az biztos, hogy miután a Microsoft felvásárolta őket, az a finn vállalat, amely forradalmasította a mobilos fotózást, legyártotta a világ öt legnépszerűbb telefonját és elévülhetetlen érdemeket szerzett a valaha készült egyik legjobb sci-fi elkészülésében, az eddigi formájában nincs többé. Nem maradt más hátra, mint hogy tizenegy kedvenc Nokiánkkal búcsút intsünk nekik.

11. Nokia N-Gage

A Nokia látnokai már 2003-ban ráéreztek, hogy egyszer eljön a kor, amikor mindenki a telefonján tolja majd a legújabb játékokat, és ennek jegyében meg is alkották az N-Gage-et, amely egyszerre volt kézikonzol és telefon. A Nokia látnokai azt sajnos már nem látták előre, hogy az egy évvel később érkező PSP és Nintendo DS köröket fog verni a játékgépükre, azt pedig simán figyelmen kívül hagyták, hogy egy nagy és kényelmetlen bunkóval senki sem fog szívesen telefonálgatni, így hiába volt a korszakalkotó ötlet, az N-Gage-nek a csúfos bukás jutott osztályrészül. Mi viszont így is szerettük.

10. Nokia 7600

Bármilyen meglepő, volt idő, amikor a telefonok úgynevezett dizájnja nem abban merült ki, hogy a téglalap sarkai mennyire vannak lekerekítve, a telefongyártók pedig szabadalmi perek helyett inkább ügyes formatervezőkre költötték a pénzüket. Ennek köszönhetően született meg 2003-ban a Nokia fashion phone sorozatának ékköve, a vízcsepp alakú Nokia 7600, amely bizonyos szempontból a mai phabletek elődjének is tekinthető. Na nem a lenyűgöző képességei miatt – ebben már tizenegy évvel ezelőtt sem számított kiemelkedőnek –, hanem azért mert a hatalmas kijelző köré rendezett billentyűzetnek köszönhetően a telefont csak két kézzel lehetett kezelni, ami nagyjából meg is pecsételte a gyönyörű telefon sorsát.

9. Nokia Lumia 520

Nehéz választás volt, hiszen Lumiából ma már léteznek sokkal jobb telefonok is az 520-nál, de a világ legnépszerűbb Windows Phone-t futtató telefonjának, amely nagyjából egymagában felelős azért, hogy a Microsoft mobilos operációs rendszerét ma nem múlt időben emlegetjük, egyértelműen itt a helye a listánkon.

8. Nokia 1100

A világ legnépszerűbb telefonja és egyben a valaha készült legkelendőbb elektronikus eszköze egy 96x56 pixeles, monokróm kijelzőjű hasáb volt, amelynek képességei már 2003-ban is erősen megmosolyogtatóak voltak, de aki csak telefonálni és SMS-ezni akart, annak a Nokia 1100 a tökéletes telefont testesítette meg. És mint az gyorsan kiderült, a Földön 250 millióan tényleg csak erre a két dologra használják a telefonjukat.

7. Nokia 9210 Communicator

Az okostelefonok története közel sem az iPhone-nal kezdődött, a Nokia például már 1996-tól gyártott ilyen készülékeket Communicator néven, amelyek közül a legjobban sikerült egyértelműen a 2000-ben bemutatott 9210-es volt: a kinyitható telefon 66 MHz-es ARM-procijával, 16 megabájtos memóriakártyájával és 640x200-as LCD-kijelzőjével megjelenésekor gyakorlatilag sci-finek számított, ráadásul az egyik legelső olyan mobileszköz volt, amelyre bárki szabadon fejleszthetett programokat.

6. Nokia 8110

Az 1996-ban bemutatott Nokia 8110 a kor csúcstechnikáját képviselte, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy a jellegzetes, szétcsúsztatható telefon nélkül a Mátrix soha nem lett volna ugyanaz, ami.

5. Nokia 7280

A 7280 névre keresztelt fashion phone-nak megvoltak a maga korlátai, SMS-t írni például csak egy baromi körülményesen kezelhető scroll wheellel lehetett rajta, hívásokat pedig hangvezérléssel kezdeményezhettünk, de a telefon célcsoportját ez valószínűleg annyira érdekelte, mint hogy van-e becipzározható zseb a Louis Vuitton táskájukon. Azt art decós hangulatú, ajakrúzsra emlékeztető külső viszont vitathatatlanul a valaha készült legszebb telefonná tette a 7280-at.

4. Nokia 6310

Nem tudjuk, mit árul el egy termékről, ha a fanatikus rajongótáborának jelentős része öltönyös üzletemberekből áll, de tény, hogy a Nokia 2002-ben bemutatott üzleti telefonja annyira karcolt, hogy több ingatlanmogul, vezérigazgató és politikus soha többé nem volt hajlandó másik telefont venni a kezébe. Bár döntésük következtében ők már soha nem fedezhették fel maguknak a polifonikus csengőhangok varázsát, de a nap (vagy hét) végére lemerülő mobilokét sem, ami azért elég komoly érv a 6310 mellett.

3. Nokia 808 Pureview

A Symbian rendszer már éppen az utolsókat rúgta, amikor a Nokia bemutatta a csodálatos 808 Pureview-t, amely 41 megapixeles kamerájával azonnal sokak kedvencévé vált. A Nokia haldokló operációs rendszerét ugyan már ez sem menthette meg, de a hétlencsés Carl Zeiss optikával felszerelt telefon a mai napig mérföldkőnek számít a Nokia történetében.

2. Nokia N95

Kevésen múlt, hogy ma nem a Nokiát emlegetjük az okostelefonok megújítójaként, hiszen ha az Apple forradalmi telefonja előtt fél évvel bemutatott N95 érintőkijelzőt kap, akkor könnyen lehet, hogy ma ezt tekintenénk forradalminak az iPhone helyett. 3G-szabvány, bővíthető memória, GPS, videóhívás, öt megapixeles kamera – egytől egyig olyan funkciók, amelyekkel az első iPhone nem rendelkezett. Nem véletlen, hogy az N95-öt sokan a valaha készült egyik legjobb okostelefonnak tartják, csak hát rosszkor volt rossz helyen.

1. Nokia 3310

Az iPhone előtti korszak legismertebb, legnépszerűbb és egyik legjobb telefonja. Elpusztíthatatlan és lemeríthetetlen, a beérkezettség szinonimája. Ha a 2000-es évek elején ilyen teló lapult a zsebedben, akkor megkérdőjelezhetetlenül menő voltál, ezt pedig már soha senki nem veheti el tőled.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon