Jó szokásához híven a OnePlus idén is elég komoly fejfájást fog okozni a nagy gyártóknak, ugyanis a kínai gyártó legújabb telója, a OnePlus 3 az elődökhöz hasonlóan még mindig tud annyit, mint egy mai csúcstelefon - és még mindig feleannyiba kerül.

Sőt, amellett, hogy a OnePlus 3 megkapja a legújabb Snapdragon 820 procit, egy 16 megapixeles kamerát és egy 5,5 colos AMOLED-kijelzőt (ez csak full HD), a telefonban

6 GB RAM lesz,

ami több, mint amennyivel például a Samsung Galaxy S7 vagy az LG G4 büszkélkedhet.

Ha valakinek ez nem lenne elég, akkor a telefonban továbbra is megtalálható a duál SIM-opció (egyik SIM-ről telefonálhatunk, másik SIM-ről mobilnetezhetünk), valamint kapott NFC-támogatást, és gyorstölteni is lehet. Ja, és tetőtől talpig fém borítja, vagyis megjelenésre is pont úgy néz ki, mint egy több százezres telefon.

Pedig a OnePlus 3 nem több százezres, az ára kereken 400 dollár, vagyis

kábé 110 ezer forint lesz,

vagyis alig több, mint feleannyiba fog kerülni, mint egy nagyjából ugyanilyen képességekkel bíró csúcstelefon. Ezzel ma (Magyarországon) legfeljebb csak a Xiaomi Mi 5 és a Honor V8 tud versenyezni.

További jó hír, hogy a OnePlus "kinőtte" a meghívós rendszert, vagyis az új telefont már mindenféle korlátozás nélkül meg tudjuk majd rendelni a honlapjukról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

Így néz ki egy esőfelhő belseje egy ejtőernyős szemével

További cikkeink a témában