Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Már jó ideje köztudott, hogy a burgonyából könnyen elő lehet állítani elektromos áramot – nem szükséges ehhez más, mint cink- és rézelektródák, na meg az sem árt, ha elektrolízis előtt megfőzzük a burgonyát, hiszen így a hatékonyságát közel a tízszeresére tudjuk növelni.

Így az organikus akkumulátort felhasználhatjuk világításra – ami a harmadik világ országaiban nagyon jól jöhet –, de akár órát is készíthetünk belőle. Történetünk hőse, Marek Baczynski viszont úgy gondolta, ennyivel nem éri be, és megalkotja az önvezető krumplirobotot – nem gondoltuk volna, hogy valaha is leírjuk ezt a kifejezést. Persze ő nyersen kísérletezett a cimborájával, mondjuk ez érthető is – elég nehéz lett volna a szükséges elektronikával felvértezni a burgonyát szétfőtt állapotban.

Kezdjük azzal, hogy egyetlen krumpli sem képes sok villamos energiát termelni, viszont ha összegyűjtjük azt egy kondenzátorba, akkor elegendő töltést kaphat egy villanymotor táplálásához. Így Marek burgonyája mintegy negyedórán át állt, mielőtt megtehette volna első „lépéseit” –

Igaz, hogy lassan, de Pontus is képes volt megtenni több mint 7 métert naponta, a tervezőjének pedig néha az az érzése támadt, mintha követné őt. És miután Pontus bevégezte küldetését, nem volt más hátra, minthogy tápláló étekül szolgáljon.

(via)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.