Bár az utóbbi évek főleg a privát űrtársaságok térhódításáról szóltak, az amerikai űrügynökség azért nem akar kizárólag a SpaceX-re, a Blue Originre és társaikra hagyatkozni, ha űrutazásról van szó, így amellett, hogy komoly pénzekkel támogatják a civileket, saját hordozórakétát és űrkapszulát is fejlesztenek. Utóbbi, az Orion négy asztronautát lesz képes egyszerre az űrbe juttatni, akik teljes biztonságban érezhetik magukat, amíg elhagyják a Föld légkörét.

A NASA ugyanis nem szándékozik megismételni a Challenger űrsikló sok emberéletet követelő katasztrófáját, így az Orionba olyan védelmi mechanizmust építettek, ami képes megvédeni az asztronautákat, ha valami balul sülne el a kilövés közben vagy után.

A Launch Abort System (azaz kilövésmegszakító rendszer) nagyjából úgy működik, mint a repülőgépek katapultja, azzal az apró különbséggel, hogy a hatalmas hordozórakéta esetleges felrobbanása miatt itt sokkal távolabb kell pillanatok alatt eljuttatni a legénységet, hogy biztosan ne legyen semmi bajuk. Vész esetén az űrkapszula automatikusan lekapcsolódik a rakétáról, majd egy különálló motor szinte katapultként lövi ki az Oriont, amely több mint három kilométerre távolodik el a rakétától mindössze tizenöt másodperc alatt.

Kellemesnek biztosan nem kellemes élmény ilyen erőhatást átélni, de az animáció alapján elég hatékonynak tűnik. Hogy tényleg az-e, várhatóan 2019 áprilisában fog kiderülni, ugyanis a NASA ekkorra tervezi, hogy a valóságban is kipróbálják, mit tud a kilövésmegszakító rendszer.

(Nyitókép: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés