Nem véletlenül hívják Key hídnak, ugyanis kulcsfontosságú volt a szerepe Baltimore-ban, évente 11,5 millió jármű kelt át rajta.

A Francis Scott Key Bridge a második leghosszabb híd volt a metropolisz területén. De most sajnos múltidőben beszélhetünk róla, miután

a híd a Patapsco folyóba omlott egy konténerszállító hajó miatt, amely az egyik pilonjának ütközött.

A híd fontosságát jelzi a Marylandi Közlekedési Hatóság statisztikája, miszerint naponta 31 ezer autó halad át a Francis Scott Key Bridge-en, évente 11,3 millió jármű. A híd 2632 méter hosszú volt, 1977-ben épült, öt évig tartott az építése és 110 millió dollárba került.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a Dali nevű teherhajó miért nem tudta kikerülni a pillért, a videókból sem derül ki sok.

A baleset helyi idő szerint a nagyon korai órán, hajnali fél kettőkor történt, amikor csekély a híd forgalma, ennek ellenére több jármű, valamint a hídon kátyúkat feltöltő munkás is a folyóba zuhant.

Az FBI eközben közölte, hogy nem találták nyomát annak, hogy terrorcselekmény eredményeként omlott volna le a híd, ugyanakkor Bill DelBagno különleges ügynök azt is hozzátette, hogy a vizsgálat még folyamatban van, így egyelőre nem lehet megállapítani, hogy pontosan mi okozta a balesetet.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

Kvíz: mondunk három várost, melyik NEM főváros?

Aggódnak a kutatók, hogy az evolúcióra képes mesterséges intelligencia árthat az embereknek

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
73% Igen
15% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni