Fogunk egy papírlapot, letesszük az asztalra, és a csoda rögtön megtörténik: a régi analóg és a high-tech digitális világ összeölelkezik egymással.

A Fujitsu Laboratories boszorkánykonyhájában egyetlen percig sem pihennek a fejlesztők, akik most éppen egy Fingerlink Interaction System nevezetű futurisztikus újdonsággal rukkoltak elő. A rendszer használata roppant egyszerű: egy papírlapot lehelyezünk az asztalra, majd pedig annak felületén olyan mozdulatokat végzünk, mintha az nem egy buta papír, hanem például egy iPad érintőkijelzője lenne. És a rendszer egyszerűen teszi a dolgát, felismeri a kezünket és a gesztusainkat, és olyan funkciókat tesz elérhetővé, melyek korábban csak tableteken működtek.

A legszebb az egészben, hogy a Fingerlink Interaction System nem űrtechnológiát használ, hiszen lényegében csak egy hétköznapi webkamera, egy projektor és egy nagy pontosságú képfeldolgozó megoldás található benne. A Fujitsu fejlesztése ráadásul nemcsak kétdimenziós papírlapon, hanem egy háromdimenziós nyitott könyv vagy papírfecnik esetében is hibátlanul működik. Néhány mozdulattal kijelölhetünk adott felületeket, mozgathatjuk azok beszkennelt képét, ezenkívül pedig néhány egyszerű kézmozdulattal akár virtuális 3D-objektumokat is mozgathatunk a térben.

A Fingerlink Interaction Systemből egyelőre még csak néhány prototípus készült, a fejlesztők ígérete szerint azonban jövőre akár a kereskedelmi forgalmazás is megkezdődhet. Az egyelőre ismeretlen árú készülékkel első körben várhatóan különböző irodákban és hivatalokban találkozhatunk majd. Hasonlóan érdekes fejlesztés egyébként a MIT által bemutatott átlátszó és valóban 3D-s számítógép is, melyről nemrégiben cikkeztünk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
23% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés