258 000 km/órás sebességgel haladt, becslések szerint a csóvája 1,5-2 millió km hosszan nyúlt el a Naprendszerben.

Több mint 80 ezer éve után ismét meglátogatta Naprendszerünk belső régióját a Leonard (C/2021 A1) üstökös, amely decemberben a Föld mellett is elszáguldott mintegy 258 000 km/órás sebességgel. A tavaly januárban felfedezett üstökös bolygónkhoz közeledve egyre inkább megmutatta magát, azaz olyan fényessé vált, hogy tiszta viszonyok között szabad szemmel is látható volt az égbolton.

Majzik Lionel magyar asztrofotós, amatőrcsillagász és hobbi fényképész pedig valósággal rátapadt az égboltra, hogy felvételeket készíthessen az üstökösről és csóvájáról, a végeredményt pedig a Facebook-oldalán osztotta meg a nagyközönséggel – mondanunk sem kell, elég látványos fotókat sikerült összehoznia:

2021. december 4-én az üstökös még csak 62 millió kilométerre járt a Földtől, fényessége ekkor még nem volt olyan erős, hogy szabad szemmel is látható legyen, de egy kisebb binokulár segítségével már megmutatkozott – Majzik Lionel mérései szerint fotón megörökített csóva 1,5-2 millió km hosszan nyúlik el a Naprendszerben:

A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös 2021. december 4-én / Comet C/2021 A1 (Leonard) on 4 December 2021
2021. 12. 04.
⟨English...

Posted by Lionel Majzik Photography on Monday, December 27, 2021

2021. december 17-én az alkonyati égen rossz körülmények között is látható volt – ha itt nem szúrod ki, akkor a következő kép a segítségedre lesz a megtalálásában:

A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös az alkonyati égen / Comet C/2021 A1 (Leonard) in the evening sky
2021. 12. 17.

Ha...

Posted by Lionel Majzik Photography on Friday, December 17, 2021

Íme:

Posted by Lionel Majzik Photography on Friday, December 17, 2021

2021. december 21-én az üstökös ugyan már nem volt megfigyelhető Magyarországról, de egy namíbiai távvezérlésű óriástávcsővel sikerült megörökítenie. A fotó különlegessége még, hogy az üstökös több magnitúdó fényességnövekedéssel járó kitörést produkált, kómája pedig elképesztő méretűre növekedett:

A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös 2021. december 21-én / Comet C/2021 A1 (Leonard) on 21 December 2021
2021. 12....

Posted by Lionel Majzik Photography on Wednesday, December 29, 2021

Egy rövidke animációt is készített Majzik Lionel még a december 4-i észlelésből:

(Fotó: Majzik Lionel)

Ez is érdekelhet:

Démoni égi jelenség izzott fel az Égei-tenger felett

Vörösen izzó nyalábok és foltok jelentek meg az égbolton.

Közzétették a videót arról, hogy mit látott az űrszonda, amikor megérintette a Napot

Több mint 100 km/másodperces sebességgel száguldott a Parker Solar Probe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában