A kutatók egyelőre nem találtak rá magyarázatot.

A Marson lassan egy éve szorgalmasan munkálkodó Perseverance rover egy titokzatos, lilás árnyalatú kőzetre bukkant szolgálati helyén, a Jezero-kráterben. A szakértők – a marsjáró Supercam elnevezésű műszerének elemzésből – annyit tudtak egyelőre megállapítani, hogy

  • a lilás anyag csak egy bevonat, és hogy
  • kémiailag különbözik az alatta lévő kőzetrétegtől (feltételezések szerint hidrogénben és magnéziumban is gazdag).

Ennyi. Vagyis nem tudják, mi az a titokzatos réteg, és azt sem, hogy alakulhatott ki. A szakértők azt remélik, hogy a titok megfejtése válaszokat ad a Mars múltjával kapcsolatos kérdésekre.

Ez a felfedezés valójában nem újdonság, a NASA másik rovere, a 10 éve Marson ténykedő Curiosity is kiszúrta már korábban a lilás kőzeteket, ugyanakkor a kutatók szerint az akkor és a most észlelt anyag különböznek egymástól.

(Forrás: National Geographic, fotó: NASA/JPL-Caltech/MSSS)

Ez is érdekelhet:

Megerősítették: valóban volt egy tó a Mars felszínén

A Jezero-kráter egy tó volt, és egy kicsiny folyó táplálta.

A Hubble lefotózott egy 150 millió éve történt szupernóva-robbanást

A pusztulófélben lévő csillag fényessége még az otthonául szolgáló galaxisénál is fényesebb.

Végignézték, ahogy felrobban egy csillag, amit láttak, ellentmond minden korábbi elméletnek

Csillagászok „élőben” követhették, ahogy egy vörös szuperóriás a gyors önpusztítása végén összeomlik, ez pedig nem várt eredményt hozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
26% 4-7 éve
7% 8-10 éve
48% +10 éve