Nagyjából a bankautomaták megjelenésével egy időben jelenhettek meg a gépek kifosztására szakosodott csalók is, manapság pedig már végképp nem számít nagy kunsztnak az, ha valaki bepróbálkozik egy-egy automata törvénytelen megfejésével.

Egy nemzetközi bűnbanda azonban egy jóval magasabb szintre emelte ezt a bűnelkövetési módot. A módszerük lényege röviden az, hogy

az akció során nem a kiszemelt bankautomatát, hanem a bank központi rendszerét támadják meg.

A hekknek köszönhetően az adott automata az összes pénzt kiköpi egy meghatározott pillanatban, így a csalóknak csak annyi a dolguk, hogy a megfelelő időben legyenek a „nyerőgépnél”.

Tajpejen sikerült fülön csípniük a bűnelkövetőket

A nemzetközi bűnbanda a módszert Oroszországban, Tajvanon és Thaiföldön alkalmazta, és több millió amerikai dollárnak megfelelő valutát tettek így zsebre – csakhogy végül Tajvanon sikerült fülön csípni őket. A módszerrel egyébként az Egyesült Államokban is bepróbálkoztak, de ott nem jártak sikerrel, és a dolog valószínűleg Magyarországon sem működne, mert a banki rendszerek mondhatni biztonságosak  – legalábbis a Pénzcentrum szerint – a szigorú szabályozásnak köszönhetően.

(forrás: Market Watch, Pénzcentrum, Mirror)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
14% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés