Véget ért egy korszak, legalábbis az Európai Unióban.

Nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan már nem kell repülő üzemmódba kapcsolni a készülékeinket az Európai Unión belüli járatokon, ugyanis az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a légitársaságok a mobil adatátvitel engedélyezése mellett 5G technológiát is biztosíthatnak a fedélzeten – az ehhez szükséges technológiát 2023. június 30-ig kiépíteniük a tagállamoknak.

Mindez azt jelenti, hogy már repülés közben is lehet majd telefonálni és netezni, így zenét és videót streamelni, valamint élő egyenesben tolni a kontenteket a mindenféle social media felületekre.

Egyelőre még mindig azért kell bekapcsolni a repülő üzemmódot, mert a repülőút során az aktív készülékeink folyamatosan keresnék azt a hálózatot*, amelyikre kapcsolódhatnak, ez pedig belezavarhat a pilóta és a földi irányítóközpont közötti kommunikációba, valamint összezavarhatja a magasságmérő műszereket – bár a szakértők szerint az interferencia kockázata nagyon kicsi, ezért ez inkább elővigyázatosságból kötelező még a nyárig.

*Egyébként repülési magasságban csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak a mobiltelefon-átjátszó tornyokhoz kapcsolódni az arra hivatott készülékek, de ha sikerülne, a nagy utazósebesség miatt akkor is csak néhány másodpercre jönne össze a kapcsolat.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az iPhone 15-tel korszakváltásra készülhet az Apple

Teljes átalakuláson eshet át az iPhone 15-ös modellcsalád.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés