A PSP a Sony első próbálkozása volt a kézi játékkonzolok piacán – az első modellek 2004-ben jelentek meg Japánban, majd egy évvel később világszerte is piacra kerültek.

A PSP anno igen nagy népszerűségnek örvendett, a közel húszéves veterán készülékek alkatrészei mára viszont igencsak elöregedhettek, főleg, ha a nem megfelelően tárolták vagy tartották karban őket. De ez egy természetes folyamat, hát ilyen az idő múlása; azonban a PSP egyes alkatrészei nem feltétlenül úgy öregednek, ahogyan az illendő volna.

A PSP akkumulátorai közül ugyanis nagyon sok felfúvódott, a duzzadás pedig összetörheti a konzol többi részét, a legrosszabb forgatókönyv szerint pedig akár fel is robbanhatnak.

Úgy tűnik, hogy a probléma a PSP–1000, majd a későbbi PSP–2000 és PSP–3000 modellek akkumulátorait is egyaránt érinti. De hogy kicsit levegyük a keresztet a Sonyról: a PSP-nél tapasztalt gond valószínűleg nem páratlan a techvilágban, húsz év után ugyanis sok lítiumion-akkumulátor megadhatja így magát.

Így, ha van egy PSP-d, amelyet tárolsz az egyik fiókod legmélyén, a legjobb, ha lecsekkolod, hogy milyen állapotban van az aksija, majd a készüléket biztonságos helyre rakod. Öröm az ürömben, hogy a PSP-ből az aksi nagyon könnyen eltávolítható, aztán le lehet adni veszélyes hulladékként.

Íme néhány készülék, amelynek az aksija nagyon nem öregedett jól:

 

Ezek is érdekelhetnek:

Budapestre is ellátogat a PlayStation nagyszabású koncertsorozata

A legnépszerűbb PlayStation-játékok zenéjét hallgathatod meg nagyzenekari előadásban.

Lewis Hamilton nosztalgiázott egyet az első PlayStationnel

Lewis gyerekkorában Hamiltonék alig engedhették meg maguknak ezeket a játékokat.

Hiába lett remek, dögrováson van a Sony VR-headsetje

Annyira nem megy jól a PSVR2, hogy a Sony a hírek szerint drasztikus lépésre szánta el magát.

(Forrás: MeriStation)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában