Ezt a Boeing 737-800NG szimulátort nem a robotpilóta, hanem egy igazi robot rakta le. Pontosabban egy beprogramozott robotkar.

ALIAS (Aircrew Labor In-Cockpit Automation System, ami nagyjából annyit tesz, hogy légi munkaerő a pilótafülke-automatizáló rendszerben) a segédpilóta ülésén „ül”, és kamerák segítségével kíséri figyelemmel a mérőeszközöket és a kapcsolókat a pilótafülkében, majd ezeket az információkat átadja egy processzornak. ALIAS-nak pedig van egy csinos kis robotkarja, amely elvégzi az adott utasításokat. A robot repült is a Boeinggel, majd az automata leszállórendszerét is használva – vicces, amikor egy gép veszi igénybe egy másik segítségét – biztonságosan lerakta azt, ezzel pedig bebizonyította, hogy lehet rá számítania a bajban, mondjuk ha az egyik hús-vér pilóta „harcképtelenné” válna.

Természetesen már évek óta képesek vagyunk repülőgépeket vezettetni különböző gépekkel vagy programok segítségével anélkül, hogy ember tartózkodna a fedélzeten. Ugyanakkor az ALIAS-t főként azért hozták létre, hogy segítse a pilóták aktív munkáját, hogy a nagyon melós percekben kevesebb teher érje a homo sapienst azáltal, hogy a robot átvállalja a mechanikus munka egy részét.

Ez is érdekelhet:

A Cybertruck stílusában álmodták meg ezt a motorkerékpárt

Mintha a Szárnyas fejvadász 2049-ből jött volna.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés