Érintőkijelző, cerka és hagyományos billentyűzet/touchpad révén egyaránt kezelhető a dél-koreai gyártó új hibridje. Meglestük, hogy pontosan mit tud a gyakorlatban!

Néhány évvel ezelőtt szinte még a csapból is a netbookok folytak, aztán 2010 elején kezdetét vette a tablet-éra, és a táblagépek néhány év alatt teljesen legyilkolták a netbookokat. Vélhetően kevesen vagyunk olyanok, akik mélységes gyászba borulva fogadtuk a netbookok örök bitmezőkre történő távozásának hírét, most viszont egy kicsit visszajárnak még kísérteni. Azért írom mindezt, mert az alábbiakban vallatóra fogott Samsung Ativ Smart PC kicsit tablet, kicsit notebook, de tulajdonképpen leginkább egy hibrid netbook – annak minden előnyével és persze hátrányával.

Szemrevaló

A gyártósorokat kék és fehér színű Ativ Smart PC-k hagyják el, nekem egy kék variánst sikerült kifognom. Az óvatos lekerekítésekkel operáló borítás szinte teljes egészében műanyagból készült, a minőségérzeten viszont sokat dob, hogy a fényes felület szálhúzott kivitelű, illetve hogy az illesztések mindenhol pontosak, és semmi sem nyiszeg-nyöszög a készüléken. A teljes konfiguráció, vagyis a tabletet és a billentyűzetes dokkolót magába foglaló szett 304x189,4x20,5 milliméter méretű, illetve 1450 gramm tömegű; ha pedig csak a tabletet visszük magunkkal, egy 304x189,4x9,9 milliméteres és 744 grammos téglatest húzza le a kezünket. Jól látszik, hogy notebooknak kicsi a gép, tabletnek viszont nagy, vagyis e tekintetben leginkább egy netbookhoz hasonlatos.

Felszereltség

Bal oldalt található a hálózati töltőcsatlakozó, egy fedél alá bújtatott microHDMI-port, egy hangerőállító gombpár, valamint a dokkolórészben egy USB 2.0-port. Az ellentétes oldalból húzható ki az az S-Pen stílus, mely elsősorban 100 milliméteres hosszáról, enyhén benyomható végéről illetve egy darab nyomógombjáról ismerszik meg. Aki használt már valamilyen note-ot, annak alapvetően ismerős lesz ez a kis készség. A legnagyobb zsúfoltság a felső élen van, hiszen oda került például két mikrofon, egy jack dugalj, egy on/off gomb, egy az automatikus kijelzőkép elforgatást tiltó/engedélyező gomb, egy USB 2.0-port, egy microSD-slot, illetve kiviteltől függően egy SIM-slot. Az opciós listán szerepel többek közt Bluetooth billentyűzet, asztali dokkoló, hordtok, illetve VGA-adapter is.

Hibrid, de nem Prius

A szétnyitást követően teljesen konzervatív és kompakt notebook látványa fogad, melyen azonban villámgyorsan változtathatunk, ha megnyomjuk a kijelző alatt középen található nyomógombot. Ennek hatására ugyanis elszabadul a felső szekció, vagyis egy könnyen hordozható tabletté és egy billentyűzetes dokkolóvá szeparálódik az Ativ Smart PC. Az iPadnél és Galaxy Tabeknél jelentősen nagyobb és nehezebb tablet káváján felül egy proximity szenzort, valamint egy két megapixeles kamerát, alul pedig egy Windows gombot helyeztek el a fejlesztők.

A virtuális QWERTY billentyűzet orientációtól függően 15x15 illetve 8x15 milliméteres gombokat virít, a hardveres klaviatúra pedig 280x100 milliméteres felületen nyolcvanegy darab 15x15 milliméteres nyomógombot jelenít meg. Az ergonómia hibátlan, és a 85x50 milliméteres, gesztusokat is értő touchpad is remek szolgálatot tesz.

Ativ termékcsalád

A legkisebb Ativ modell a Windows Phone 8-at futtató Ativ S okostelefon, mely elsősorban 4,8 colos 720p HD kijelzőjéről, duplamagos processzoráról, illetve nyolc megapixeles kamerájáról ismerszik meg. Tablet-fronton a Windows RT szoftveres Ativ Tabet állította nemrégiben hadrendbe a Samsung: ebben a 8,9 milliméter vastag és 570 grammos készülékben egy 10,1 colos kijelző és egy duplamagos processzor kapott helyet. A ranglétrán ezután következik jelen tesztünk főszereplője, az Ativ Smart PC, a trónon pedig az Ativ Smart PC Pro ül. A csúcsmodell főbb specifikációi a következők: 11,9 milliméteres vastagság, 888 grammos (billentyűzettel 1600 gramm) tömeg, Full HD kijelző, i5 processzor, négy GB memória, 49 Wh-s akksi és persze 64 bites Windows 8 operációs rendszer.

Vizuális világ

A 11,6 colos kijelző a tabletek között egyértelműen nagynak számít, hiszen mostanság egyre inkább a nyolccolos képátló irányába tendál a piac, a notebookokhoz képest viszont elég kompakt. A 400 nites fényerő átlagosnak mondható, az 1366x768 pixeles felbontás viszont csak a notebook-szektorban vállalható, a relatíve nagy méretű panel mindössze 135 ppi-s pixelsűrűsége a tabletek piacán már elég karcsú. Remek dolog, hogy a kijelző érintésérzékeny, hiszen a Windows 8 pontosan ilyen környezetben képes igazán megvillantani a tudását, ezenkívül pedig az LCD mellett lévő két hosszanti hangszóróra sem lehet panaszunk.

Atomrobbanás?

A borítás alatt valahol mélyen egy 14x14 milliméter méretű, természetesen passzív hűtésű Intel Atom Z2760 processzor (Clover Trail) kapott helyet. 32 nanométeres, csíkszélességű, kétmagos, 1,8 GHz-es órajelen üzemel, és bár Hyper-threading kompatibilis, a 64 bites támogatásról sajnos le kell mondanunk. Az egy MB L2 cache-sel ellátott processzor sokkal inkább minimális fogyasztásáról (max. TDP: 1,7 W), semmint észvesztő sebességéről ismerszik meg.

Az Ativ Smart PC az új csempés Windows UI-t használva egy korrekt sebességű tablet, ha viszont desktop-módra váltunk, akkor már csak lomhácska, netbook-szerű tempót kapunk tőle. A két GB LPDDR2 memória is maximum csak a tabletek között számít korrektnek, ezenkívül említést érdemel még a 64 GB integrált tárolóhely, illetve a PowerVR SGX545-ös GPU, mely 533 MHz-es órajelen ketyeg. A 30 Wh-s akkumulátor sokáig bírja, átlagos használat mellett akár nyolc–tíz órás használat időt is képes biztosítani.

Win 8 és kamera

Nem árt jól megjegyezni, hogy az Ativ Smart PC-n nem a butított Windows RT, hanem a teljes értékű Windows 8 fut, annak is a 32 bites változata. Ennek megfelelően a gépen minden további nélkül futtatható az összes PC-s alkalmazásunk, az persze már más kérdés, hogy milyen sebességgel. A Samsung alaphelyzetben csak néhány saját szoftvert telepít fel, így például az S-Note, S-Gallery és S-Camera alkalmazásokat már magunknak kell letöltenünk a store-ból. A hátoldali kamera egyébként nyolc megapixeles felbontású, sötétben jó szolgálatot tehet az optika melletti LED-segédfény. Manuálisan állítható a kontraszt és a fényerő, a videofelvevő pedig simán megugorja a Full HD szintet.

Verdikt

Az a/b/g/n szabványú wifivel és Bluetooth 4.0 támogatással ellátott Samsung Ativ Smart PC opcionálisan 3G/4G modullal is rendelhető, ami egy picit még tovább dob az amúgy 220 ezer forintos alapáron. Egyértelmű, hogy a Samsung ezzel a modellel azoknak kívánt kedvezni, akik egy tabletnél azért jelentősen többet szeretnének, de egy hagyományos notebookot már feleslegesen nagy tudásúnak tartanak.

Remek dolog a hibrid kialakítás, a rövid teszt során megbízhatónak is tűnt, arra viszont jobb felkészülni, hogy ez a gép nem éppen olyan sebességű, mint egy Core i3/i5/i7 processzoros notebook. Ha valami ilyen chipes Windows 8 hibridre vágyunk, elképzelhető, hogy az Ativ Smart PC Prót pontosan nekünk találták ki (lásd keretes írásunkat), és a nemrégiben általunk is tesztelt, bár igen drága Dell XPS 12 is szóba jöhet.

(A szerző fotói.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Villámgyorsan keletkezett bolygót fedeztek fel, ami átírhatja a bolygóképződés elméletét

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

További cikkeink a témában