Az utóbbi másfél–két év technológiai közhelye, hogy az okosórák és a viselhető számítógépek jelentik a következő nagy áttörést az iparágban – ennek megfelelően pedig mostanság jobbról-balról bukkannak fel az ilyesfajta termékek. Most épp a Samsung volt a soros a bemutatással, és a Samsung Galaxy Geart tették a vitrinek alá, amit a még hivatalosan be sem jelentett Apple iWatch legkomolyabb vetélytársának szánnak.

Az apró szerkezet mindössze 73 gramm, 1,6 hüvelyk a kijelzője, felbontása 320 x 320 pixel, és a kütyü belülről sem rossz: helyet kapott benne egy 1,9 megapixeles kamera, ami videót is tud rögzíteni, 800 megahertzen pörög a procija, 512 megabyte RAM bújik meg benne, és négy giga áll rendelkezésünkre, hogy fájljainkat a csuklónkon tároljuk. Összes funkciójának kihasználáshoz természetesen elengedhetetlen egy Samsung Galaxy-telefon, lehetőleg az újabb fajtákból, és ennek megléte esetén az órát SMS-küldésre, zenei vezérlésre vagy telefonálásra is használhatjuk. A beépített gyorsulásérzékelő és lépésszámláló a sportolóknak jön nagyon jól, a Samsung pedig rendesen előkészítette az indulást, hiszen több mint hetven applikáció lesz kompatibilis vele. Szeptembertől találkozhatunk vele az üzletekben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés