A csuklódra költözik a Gemini a Samsung legújabb okosórájával, és a Galaxy Watch8-at valóban leginkább a mesterséges intelligenciával működő funkciói különböztetik meg az elődjétől. Persze a dizájn, és sok apró részlet is változott ahhoz, hogy a piac egyik legjobb viselhető okoseszköze legyen belőle.

Szokás szerint a hajtogatható Flip- és Fold-modellekkel együtt leplezte le okosórájának legújabb generációját a Samsung. A Galaxy Watch nyolcas szériája ezúttal kétféle formában érkezik, a modernebb stílusú alapmodell mellé ugyanis visszatért a Watch Classic és a tekerhető lünetta, hogy biztosan megtaláld a neked tetsző változatot, és a kínálatban maradt a Watch Ultra is, mint a Samsung okosóráinak non plus ultrája. Széles kínálatából a hagyományos Watch8 nagyobb átmérőjű változatát próbáltuk ki.

Dizájn, kijelző

Nem a formája a legnagyobb újdonsága, mégis első pillantásra felismered, hogy ez az új modell. Sokaknak tetszett a Watch7 hagyományos óraformája, ehhez képest a Watch8-nál a masszívabb Watch Ultra ihlette a dizájnt, az óra kerete szélesebb és szögletesebb lett, ami egy kis megszokást igényel. A Samsung szerint azonban jobban illeszkedik a csuklóra, és valóban rendkívül kényelmes volt hordani a hozzá adott gumiszíjjal, ami helyett a még könnyebb szövetszíj is választható.

A 40 milliméteres változathoz hasonlóan a kipróbált 44 milliméteres modell is szélesebb, ugyanakkor érezhetően vékonyabb lett.

A Samsung átrendezte az óra belső kialakítását, ez tette lehetővé, hogy a vastagsága 9,7-ről 8,6 milliméterre csökkenjen, és ez már viselés közben is érezhető különbség. A Watch Ultra nemcsak a dizájnt inspirálta, hanem a könnyen cserélhető, határozottan illeszkedő szíjrendszer is a drágább testvéréről került át, amivel gyerekjáték cserélni a szíjakat.

Nem változott a kijelzők mérete, a kisebb modell 1,34 colos (438x438 pixeles) képernyőjéhez képest a 44 milliméteres változat 1,47 colos (480x480 colos) megjelenítőt kapott. A képe éles, a színek élénkek, és ami miatt még szebbnek érezhetjük, és még a szélsőséges fényviszonyok közt is jobban leolvashatjuk, az a 2000-ről 3000 nitre növelt csúcsfényerő. A készülék IP68-as besorolása azt jelenti, hogy a Watch8 remekül ellenáll a pornak és a víznek, akár 50 méter mélyre is viheted tíz percre.

Funkciók, használat

Az elődjéhez hasonlóan a Galaxy Watch8 gépházában is Exynos W1000 processzor dolgozik 2 GB RAM mellett, a belső tároló 32 GB-os, a használatához legalább Android 12-es rendszert futtató telefon szükséges, de az összes funkcióját, főleg a mesterséges intelligenciával működőket csak Samsung márkájú készülékkel használhatod ki. A telefonnal való párosítása hosszadalmas, mint a legtöbb okosórának, de a Samsung rendszere érthetően vezet végig minden lépésen.

Csak két fizikai gombot találsz a Watch8-on, de ez is elég ahhoz, hogy kezeld a főbb funkciókat.

Az egyiket megnyomva azonnal visszaléphetsz a kezdőlapra, két megnyomással a legutóbbi alkalmazás nyílik meg, hosszan megnyomva pedig a Gemini asszisztens bújik elő a hangutasításhoz, de ezeket a gombnyomásokat más funkciókhoz is rendelheted. A képernyőt jobbra húzva az értesítéseket, lefelé húzva a beállításokat, felfelé pedig az alkalmazások listáját érheted el.

Balra húzva a képernyőt lapozhatsz a Watch8 csempéi között, amiket továbbfejlesztettek az elődjéhez képest. Már nemcsak egy dolgot jeleníthet meg egy csempén, hanem több kártyát is elhelyezhetsz egy képernyőn, így egyszerre láthatod például az energiapontszámodat, az alváspontszámodat és a lépésszámokat. A kártyákra koppintva az adott alkalmazásra jutsz, és persze az összes csempe és kártya sorrendje és tartalma a legapróbb részletig testre szabható.

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia már az elődjében is megjelent, de a Galaxy Watch8-on teljesedett ki a használata igazán, ezzel tényleg a csuklódon hordhatod a Geminit. A Google mesterséges intelligenciával működő asszisztense válaszol a kérdésekre, szöveges üzenetet küld helyetted, és vezérelhet olyan, az órán lévő alkalmazásokat, mint az óra, a naptár és az egészség. A Watch8-cal indíthatsz és fogadhatsz hívást, akár gesztusvezérléssel is, és a mobilfizetés is működik.

A Google Wear OS 6-osra épülő Samsung One UI 8-as felülete még letisztultabb, logikusabb és egyszerűbben használható lett. Mint a telefonodon, itt is a Google Play áruházból tölthetsz le alkalmazásokat, és az órán remekül működnek az olyan gyakran használt applikációk, mint a Gmail és a Google Maps. Sokszínű a számlapok választéka, az egyszerűtől az adatokkal zsúfoltig, a klasszikustól a modernig, az egyszínűtől a mozgalmas, színes változatokig mindent megtalálsz.

De mire használja a mesterséges intelligenciát egy okosóra? Az elődjéből ismert BioActive érzékelővel a Galaxy Watch8 rengeteg adatot tud meg rólad, és az AI ezt segít értelmezni, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Kapsz egy igazi futóedzőt, aki egy fitneszteszt alapján felméri a fittségedet, és segít felkészülni akár a rendszeres futásodra, akár egy maratonra is. Az edzéskövetés a futáson kívül rengeteg sporttal működik, kerékpározás, túrázás és úszás mellett egészen különlegesekkel is.

Ha nem sportolsz rendszeresen, akkor is segít az AI, hogy jobban aludj, és egészségesebb életet élj. Alvás közben méri az érrendszer terhelését, és újdonság az antioxidánsszinted meghatározása, amivel hosszabb távon kialakuló betegségeknek lehet elejét venni. Az alvási és fitneszmutatók segítségével megállapítja a napi energiapontszámodat, és konkrét javaslatokat tesz az életmódod javítására, amiket megfogadva kisebb lépésekben vehetsz fel jobb szokásokat.

Üzemidő

Szélesebb, de vékonyabb tokja mellett nagy szó, hogy ha csak egy kicsivel is, de növelni tudták az akkumulátor kapacitását, a kisebb modellnél 300-ról 325 milliamperórára, a nagyobb változatál 425-ről 435 milliamperórára. A plusz kapacitás ugyanakkor az extra funkciók energiaellátásra megy el, a gyári adatok szerinti üzemidő ugyanis nem változott, mindkét méretnél 40 óra alapból, illetve 30 óra, ha a kijelző mindig bekapcsolt állapotban van.

A valóságban ez azt jelenti, hogy a Samsung legújabb okosóráját még mindig töltőre kell tenni minden egyes nap, ha nem akarsz a lemerüléstől tartani. A töltés a mellékelt USB-C csatlakozójú kábelen lévő mágneses töltőpaddal lehetséges, töltőfejet neked kell szerezned hozzá, és a szinte teljesen lemerült állapotból nagyjából egy órát vesz igénybe. Üzemidő terén a Samsung valójában nem igényel kompromisszumot, de azért vannak jóval többet bíró órák is a piacon.

Mennyibe kerül?

159 990 forinttól indul a Samsung Galaxy Watch8 ára, a nagyobb kijelzős, mobilinternettel is működő változata 189 990 forintba kerül, míg a Classic ára bőven kétszázezer felett van, az Ultra ára közelíti a háromszázat. A Watch8 ezzel drágább lett az elődjénél, amit csak részben indokolhatnak az új funkciók, viszont még mindig bőven értékarányos az ára az olyan riválisok mellett, mint a Google Pixel Watch 3, a Huawei Watch 5 és az Apple Watch Series 10.

Értékelés

Mindent összevetve a Samsung a legtöbb téren még tovább tökéletesítette az okosóráját, és a Galaxy Watch8 erős ajánlatnak számít a kategóriában. Nem biztos, hogy az új dizájn első pillantásra megtetszik, és az üzemidő is lehetne jobb, de a vékonyabb tok és a jobb fényerőjű kijelző mindenképpen mellette szól. Még több funkcióval, még pontosabb mérésekkel lett jobb okosóra a Watch8, amivel ügyesebben használhatod ki a mesterséges intelligencia folyton fejlődő képességeit.

Ez is érdekelhet:

Karcsúbbak és okosabbak lettek a Samsung hajtogatható telefonjai

Most jutottunk el oda, hogy a Fold-széria legújabb tagja összehajtva olyan vastag, mint egy S25 Ultra.

A Himalájára is felmászhatunk a Samsung új okosórájában

A Samsung múlt szerdán az új hajlítható telefonjai mellett egy egészen különleges okosórát is bemutatott, ami nem csak megjelenésében, de tudásában is kiemelkedik a mezőnyből.

Ha szeretnéd, hogy az órád is Google legyen, akkor jó társad lesz a Pixel Watch 3

Az elsők között próbáltuk ki a Google új okosóráját, a Pixel telefonokhoz illő Watch 3-at.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés