Ez eddig a 11 milliárd dolláros James Webb űrteleszkóp leggyönyörűbb képe.

Már több mint egy hónapja hivatalosan is munkába állt a NASA 11 milliárd dollárból, azaz – jelenlegi árfolyamot nézve – olyan nagyjából 4550 milliárd forintból fejlesztett James Webb űrtávcsője (JWST), amellyel képesek lehetünk visszanézni szinte az ősrobbanás pillanatáig, azaz 13,5 milliárd évvel ezelőttig.

Pofátlanul kicsi adattároló került a 11 milliárd dolláros James Webb űrteleszkópba

A telefonod tárhelye is nagyobb ennél, na de az kibírja a mélyűr viszontagságait?

Az emberiség legismertebb és legnépszerűbb űreszközét, azaz a Hubble-t leváltó űrteleszkóp persze már számos felvételt küldött a világegyetemről a Földre, az viszont egészen biztos, hogy mindközül a leglenyűgözőbbet most sikerült elkapnia (a NIRCam nevű berendezésével) – előbb mutatjuk, aztán magyarázzuk:

Ezen a fotón Naprendszerünk messze legnagyobb bolygója, a Jupiter látható a nagyjából 16 ezer kilométer átmérőjű Nagy Vörös Foltjával (ez egy nagynyomású anticiklon) együtt, valamint a sarki fények is kivehetők. Ha pedig egy kicsit közelebbről nézed a képernyőt, akkor az óriásbolygó halvány gyűrűi, illetve két kisebb holdja, az Amalthea és az Adrastea is láthatóak – ha mégsem veszed észre őket, akkor ez segíteni fog:

(Fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Videón, ahogy a Napba csapódik egy nagyobb üstökös

Nem tudta legyőzni a Nap gravitációs erejét.

Rövidebb ideig tart egy földi nap, mint valaha, és nem tudják, miért

Felgyorsult a Föld forgása, a szakértők pedig csak találgatják az okát.

Kiderült, hogy vannak lakható helyek a Holdon

Ha azt reméled, hogy egyszer a Holdon élhetsz, akkor egy kicsit jobbak lettek az esélyeid.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Feltalálod magad a híres találmányokról szóló kvízben?

Egy új tanulmány alátámasztotta az elméletet, ami megkérdőjelezi az ősrobbanás teóriáját

Tudtad, hogy 1582-ben csak 21 napból állt október?

További cikkeink a témában