Ha hiányoztak az egy kézzel is kényelmesen nyomkodható telefonok, akkor irány Japán!

A most bemutatott Sharp Aquos R Compact kijelzője ugyanis mindössze 4,9 colos átmérőjű, és mivel a telefonnak az új idők szavához igazodva felül csak egészen vékony kerete van, így egy manapság már szinte elképzelhetetlenül kicsi telefont kapunk. Hogy mennyire kicsit, azt a pontos méretek hiányában nem tudjuk megmondani, de nagyjából akkora lehet, mint mondjuk az iPhone SE, aminek viszont mindössze négycolos kijelzője van.

Maga a teló amúgy egy kicsit fura, hiszen a full HD felbontású kijelző és az igen erős Snapdragon 660 proci egy eléggé komoly felső-középkategóriás telefon benyomását kelti, viszont RAM-ból például csak 3 GB került bele, ami elég kevéske ebben a kategóriában. Az Aquos R Compact ennek ellenére sem tűnik gyenge eresztésnek, a 16 megapixeles kamera, az USB-C-csatlakozó, a legújabb, 8.0-ás Android és a Home-gombba épített ujjlenyomat-olvasó egy olyan telefont sejtetnek, ami majdnem minden igénynek megfelel, így százezer forint körüli árral már elég komoly fejfájást okozhatna a többi gyártónak.

Nem fog, ugyanis az Aquos R Compact kizárólag Japánban lesz kapható, vagyis hozzájutni legfeljebb úgy tudsz, ha rendelsz magadnak egyet, vagy megkéred a haverodat, hogy ha úgyis Japánban jár, hozzon neked egyet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni