Ha az utcán mászkálás vagy tömegközlekedés, esetleg irodai munka közben te is valami jófajta muzsikával próbálod felgyorsítani az időt, bizonyára szembesültél már azzal, hogy a külvilág zajai gyakran zavaróan hatnak a füledbe csengő taktusokra. Ez például egy nyitott ablakú, alagútban vágtató metró esetén hatványozottan fennáll, és bár születtek már eme zajt blokkoló fülhallgatók, olyan profi nagyon kevés, mint amivel a Shure előrukkolt. Az SE896 fantázianevű füles kifejezetten a vájt fülű közönség számára lett tervezve, ennek következtében pedig az apró dugaszokban külön-külön egység gondoskodik a mély, a magas és a közepes tartományú hangok megszólaltatásáról. A gyártónál különösen büszkék a basszust előállító mélynyomóra, mely állításuk szerint egyedülálló a piacon, és forradalmi technológiával készül, aminek köszönhetően a dob úgy stimulálja dobhártyánkat, hogy a többi hangot sem torzítja el. Mindezek során pedig természetesen 99 százalékban kiszűri a külvilág összes zaját, éppen ezért nem javasolt, ha irodában használnánk, és csapatban dolgozunk - ám például tömegközlekedés során tökéletes szolgálatot tehet, csak nézz körül, mielőtt átmész a zebrán. A termék előrendelhető, várható kiszállítási időpontja június közepe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés