A verseny nyílt szekciójának manipulált fotó kategóriáját idén egy 28 éves magyar srác nyerte. Tóth Zoltánnak hívják, marketing managerként dolgozik és nem mellékesen a képei a monitorról az agyadba másznak.

A győztes alkotással gyorsan meg is adnánk az alaphangot. Zoli kamerája a Photoshoppal karöltve ilyen képeket izzad ki magából:

Szerintünk zseniális kép és ezt pontosan így gondolta a Sony World Photography Awards zsűrije is. Mielőtt megkérdeznéd, az alkotó nem árulta el, mit bámul a férfi a képen, ezt mindenkinek magának kell kitalálnia. A kis alak egyébként teljes egészében a Photoshop szülötte, hiszen Zoli elsősorban fotómanipulációban erős.

Kérdésünkre elárulta, hogy a fotózással még a gimiben kezdett el foglalkozni, amikor megjelentek az első elérhető árú digitális fényképezőgépek. Akkoriban már évek óta ismerkedett a különböző képszerkesztő programokkal, ezért amikor a kezébe vette első kameráját, már teljesen tisztában volt vele, mit is akar vele kezdeni. Mostanában egyébként egy Sony A5100 típusú géppel együtt szokott témákra vadászni.

Zoli a magyarországi díjátadón

Bár a természetfotózás sem áll távol tőle - különösen a makróval szeret bűvészkedni -, de egyértelműen a digitális utómunka a zsánere. Különösen szeret oda nem illő tárgyakat monumentális vagy álomszerű környezetbe helyezni, ezzel új jelentést, történetet adva a témának. Szereti, ha a képei elrugaszkodnak a realitás talajától, de nem lépik át teljesen az álomvilág határait.

Régebben a National Geographic pályázatain és egyéb természetfotós versenyeken is részt vett, de mivel ezekre manipulált képekkel nem lehet nevezni, ezért azonnal felkapta a fejét a Sony kiírására, mely külön kategóriában várta a digitálisan átdolgozott fotókat. Már a 2014-es versenyen is bekerült az 50 legjobb közé, az idei pályázaton pedig végre összejött neki a megérdemelt első hely. A nagyszabású londoni díjátadón saját bevallása szerint az volt a legjobb élménye, amikor meglátta az alkotását hatalmas nyomtatásban, központi helyre állítva.

Kapsz még egy csokorra való varázslatos képet ámulni- és gondolkodnivalónak.

Zoli nem vesztegeti nagyon az idejét, már be is adta a nevezését a 2016-os versenyre, amihez sok sikert kívánunk neki. Szerintünk esélyes, hogy hamarosan egyre több alkotását fogja viszontlátni háttérképként itt-ott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés