A földi sugárzásnak 700-szorosa érhetné a Hold körüli pályán keringő űrhajósokat, ám ettől egy részben magyar fejlesztés védheti meg őket – hogy aztán eljussanak a Marsra.

Javában zajlik az MTA tudomány-népszerűsítő előadássorozata, Tudományünnep+, ahol a közvéleményt leginkább foglalkoztató témákat dolgozzák fel. Ilyen Zábori Balázs fizikus előadása is a magyar sugárzásmérő rendszerről, amelyet a Hold körül keringő leendő Gateway űrállomás védelmében telepítenek majd.

A 2020-as évek közepétől az emberiség visszatér a Holdra, és onnan indul tovább a nagy álom, a Mars felé – írta az MTA.

A 2024–25-től a Hold körüli pályán megépülő űrállomást, a Lunar Gatewayt nem védi majd a Föld mágneses tere, sem pedig atmoszféra, így az űrhajósokat akár 700-szor akkora dózis érheti a kozmikus sugárzásból, mint egy embert a Földön. Ezért a Lunar Gateway sugárzásvédő burkolatot kap, és folyamatosan figyelik személyzetének sugárterhelését.

A kísérleti sugárzásmérő rendszer (IDA) fejlesztésének vezetésére az Európai Űrügynökség (ESA) nyílt versenypályázatot írt ki, melyen az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriuma nyert, ami óriási elismerése a magyar űrtevékenységnek. Az IDA rendszert fejlesztő konzorcium tagja többek között egy magyar űripari cég, a REMRED Kft., a Német Űrügynökség, az AIRBUS és az ADVACAM s.r.o. cseh űripari cég.

A kutató azonban nemcsak a sugárzásmérő rendszerről beszélt, hanem a következő évek űrkutatási feladatairól is.

Zábori Balázs fizikus, űrkutatási rendszermérnök több mint egy évtizede dolgozik az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumában, jelenleg az Európai Űrügynökséggel (ESA) közösen végzett fejlesztések műszaki vezetője. A magyar ESA-delegáció tagja, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űripari szaktanácsadója. A HUNOR magyar űrhajósprogram projektvezetője, az ESA emberes Hold-programját előkészítő szakmai tanácsadó testület tagja.

A teljes előadás videóját itt láthatod:

(Fotó: Andrew McCarthy)

Ez is érdekelhet:

„A jelenlegi űrtechnológia nélkül visszazuhannánk az őskorba”

„Egy új űrkorszak hajnalán járunk” – jelentette ki Dr. Sárhegyi István, aki a hazai űrszcéna egyik központi alakja, Magyarországon szinte egyedülálló az, amit ő az űriparról, űrkutatásról tud.

Évtizedek alatt kidolgozott taktikával előznének a kínaiak a világűrben

Kína űrprogramja egyre inkább reprezentálja a gazdasági erejét, a technológiai fejlettségét és a befolyását. Mire készülnek most, és miért lehet ez jó más országoknak is?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
32% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
68% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.