Az egyik legsúlyosabb magyarországi vasúti balesetben rossz vágányra futott egy vonat, a kisikló kocsik az állomásépületben és a peronon is pusztítottak.

„Azon a téli napon nagyon hideg volt és már sötétedett, amikor kiértem a szerencsétlenség helyszínére. A felborult vonat letarolta a vasútállomás felét a mellette lévő házzal együtt, amelynek egyik szobájába be lehetett látni, és mindenhol leszakadt vezetékek voltak, ami miatt roppant veszélyes volt a helyszín” – idézte fel Kardos József megyei vezető mentőtiszt huszonhét évvel a tragédia után a Blikk-nek, milyen látvány fogadta, amikor kiért a szajoli vonatállomásra.

Az 1994. december 2-án bekövetkezett baleset a magyar vasút történetének egyik legsúlyosabbja: 31 ember halt meg gondatlan vasutasok miatt.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülés vasútállomásán felkészültek a Nyíregyházáról a budapesti Nyugati pályaudvarra tartó, 613-as számú gyorsvonat érkezésére: átállították a váltókat, hogy a szerelvény a 2-es vágányon, megállás nélkül haladhasson át akár a megengedett legnagyobb, 120 km/órás sebességgel. Ez szabályos volt – az viszont nem, hogy a forgalmi szolgálattevő annak ellenére engedélyezte egy kétkocsis tehervonat tolatását az egyes vágányon, hogy a szabályzat szerint ezt legfeljebb 15 perccel azelőtt tehették volna meg, hogy személyvonat érkezik az állomásra, itt viszont csak tíz percük volt.

Közvetlenül nem ez okozta a tragédiát, hanem az, hogy a tolató szerelvény kerekei átállították a váltót – ezt hívják váltófelvágásnak –, vagyis a 2-es helyett az 1-esre irányították a hamarosan érkező, utasokkal teli gyorsot. A hibáról a forgalomirányítás nem tudhatott, és bár a váltókezelőnek, a tehervonat kocsirendezőjének és a tolatásvezetőnek is ellenőriznie kellett volna, egyikük sem tette meg.

A szajoli állomás egyik szolgálatvezetője a sínek mellett állva fogadta a 16:46-kor érkező gyorsvonatot. A Magyar Hírlap-nak úgy emlékezett vissza, csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a szerelvény nem a 2-es vágány felé fordult. Akkor beugrott az épületbe – így menekült meg –, és kiabált a kollégájának:

„Te, Sanyi, ez az egyesre futott!”

Ilyen váltóállásnál maximum 40 km/órával érkezhetett volna a gyors, amely azonban 112-vel jött. A mozdony és az első kocsi továbbrobogott az 1-es vágányra – szerencsére a tehervonat már nem állt ott –, a második kocsi belerohant az állomásépületbe majd azon át egy trafikba, a harmadik letarolta a peront, a negyedik részben lerombolt egy kétszintes épületet, amelyben szolgálati lakások, az ötödik és hatodik kocsi csak megsérült.

A vasutasok azonnal megkezdték a mentést, tíz perccel később érkezett meg az első mentőautó, majd még harminckilenc, helyiek, tűzoltók, katonák segítettek, ahogy tudtak, keresték az épülettörmelékek és a roncsok között a sérülteket. Munkájukat a sötét és a fagyos idő mellett az is nehezítette, hogy az egyik kisiklott vagon kitörte az egyik felsővezeték-tartó oszlopot, ezért leszakadtak a villanyvezetékek.

Volt, akit csak órákkal a baleset után tudtak kiszabadítani, másnapra készült el a szomorú statisztika: a balesetben 27-en haltak meg a helyszínen, 56-an – más források szerint 57-en – megsérültek, közülük napokkal-hetekkel később még négyen életüket vesztették.

A baleset miatt a szolnoki térségben a nyílt pályán vesztegeltek a vonatok, az utasaik és a személyzet éppúgy nem tudott semmit ennek okáról, mint a Nyugati pályaudvaron várakozó rokonok – péntek volt, a vonaton nagyon sok diák utazott –, akik csak abban voltak biztosak, hogy a Nyíregyházáról induló 613-as gyorsnak már régen be kellett volna futnia, ahogy sok másik, kelet felől érkező járatnak is. A mobiltelefon akkoriban még ritka és nagyon drága kiváltságnak számított, a MÁV pedig annyira sem tájékoztatott, amennyire lehetősége lett volna rá, csak 120 perces, majd ismét 120 perces késéseket jelentettek a hangosbemondón, ezért – állítólag – a dühös, vagy inkább kétségbeesett emberek rátörték az ajtót a Nyugatiban a forgalmistára, aki viszont csak annyit mondott, hogy súlyos baleset érte a szerelvényt, hiszen többet ő sem tudott.

1996-ban emlékművet avattak fel a szajoli vasútállomáson (Fotó: Wikimedia)

1996-ban vasúti közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetéséért ítélte el a Legfelsőbb Bíróság a váltókezelőt, a tolatásvezetőt és a kocsirendezőt, öt és fél, kettő, illetve másfél év letöltendő fogházbüntetést kaptak, a MÁV 96 esetben fizetett 20 ezer–6 millió forint összegű kártérítést.

Bár a tragédiát egyértelműen emberi mulasztás okozta, korszerűbb váltóberendezéssel is elkerülhető lett volna a baleset. 1994-ben Szajolban azonban még a régi, mechanikus elvű váltók voltak – amilyeneket például a Nyugati pályaudvaron is használnak napjainkban.

Ez is érdekelhet:

19 halálos áldozat kevés volt ahhoz, hogy sorompót kapjon a siófoki vasúti átjáró, kellett hozzá még 33 halott

1980-ban súlyos buszbaleset történt a Balaton-parti város egyik vasúti átkelőjében, huszonhárom évvel később pedig egy még súlyosabb, ugyanott, ugyanúgy.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen borospoharak léteznek, és melyikből mit igyunk? Mutatjuk, hogy miért nem mindegy!

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

A világ legvékonyabb spagettije szabad szemmel láthatatlan, viszont kiváló kötszer készülhet majd belőle

További cikkeink a témában