Ma van Szent Patrik, azaz Írország védőszentjének napja, aki egyébként se Patrik, se ír nem volt.

Ma, vagyis március 17-én tartják Szent Patrik, Írország védőszentjének napját, amelyet világszerte megünnepelnek – mostanra már nem csak – az írek.

Pedig Szent Patrik nem volt se Patrik, se ír

Szent Patrik Maewyn Succatként született a római uralom alatt lévő Britannia provinciában, de az már nem tudni biztosan, hogy a mai Wales vagy a mai Skócia területéről. Ír fosztogatók rabolták el tizenhat évesen, és eladták rabszolgának, juhokat kellett őriznie. Hat év fogság után sikerült megszöknie, Britanniába ment, és egy kolostorban lelt menedékre. Pappá válásakor vette fel a Patricius nevet. Egy jelenés biztatására visszatért Írországba, hogy az ott élő pogány íreket a keresztény hitre térítse. Szent Patrik Írország fő védőszentje, és egy legenda szerint ő lesz az, aki ítélkezik az írek felett az ítélet napján.

Ilyenkor mindenki felkap magára valami zöldet, valami lóheréset, és az emberek az utcán felvonulva önfeledten buliznak, amitől városok borulnak zöldbe. Egy-egy város(vezetés) pedig még odáig is elmegy, hogy saját folyóját is zöldre festi – például Chicago így csinálta 2018-ban:

(Forrás: Wikipédia, fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés