Ha nem fizetsz valamiért, akkor nem a vevő vagy, hanem az áru, amit eladnak. A cikk ötletekor azt gondoltam a fenti Andrew Lewis idézetből fejtem majd ki, hogyan is működik ez a gépezet, amit internetnek hívunk. Ám többórányi kutatás után rá kellett döbbennem, hogy nagyobb a baj, sokkal nagyobb. Alapvetően a fenti állítással nincs bajom, bár a hatásvadász én vagyok az áru részt finomítanám. Hajlandó vagyok a jelenlétemmel fizetni azon oldalaknál, amiket kedvelek, sűrűn böngészek, épp ezért nem használok semmilyen adblocker szoftvert, ami lehetővé tenné, hogy ne lássak egyetlen reklámot sem. Egész egyszerűen álszent dolog azt gondolni, hogy a net, az oldalak az infrastruktúra ez az egész ingyen van, hiszen még a legendás, reklámmentes, nonprofit Wikipédiának is szüksége van pénzre (adományokból), hogy fenntarthassa magát és, hogy azok akik készítik (nem a userek, hanem a hardcore mag) ételt tehessen a családja asztalára, hogy másnap is a Wikipédia fejlesztésével foglalkozzon és ne menjen el mondjuk ácsnak, mert azzal stabilabb fizetést vihetne haza. Ha egy oldal jó tartalmat szolgáltat az a minimum, hogy növelem a látogatásaim során a megjelenített reklámok számát, hiszen ezzel bevételt generálok az oldalnak, aki képes lesz eltartani a munkatársait és tovább böngészhetem azt, amit szeretek. Sőt, ha találok az oldalon olyan reklámot, ami tetszik (nemrégiben így néztem ki magamnak az új laptoptáskámat), akkor szívesen kattintok, ezzel is segítve az oldalt, így szívesen leszek áru, mert nekem nem fáj, az oldalnak meg kifejezetten hasznos.

A gond nem itt van, hanem azzal ahogy a háttérben működnek a dolgok, láthatatlanul és legfőképp irányíthatatlanul, a mi beleszólásunk lehetősége nélkül, ugyanis nem csak az általunk ismert oldal követi minden lépésünket, de rengeteg kis külső cégtől, harmadik féltől érkező szofver figyeli minden mozdulatunkat és a legtöbb esetben fogalmunk sincs mennyit és mit látnak a barangolásaink során és ami a legfontosabb, mire használják fel ezeket az adatokat. Természetesen, hogy értékesítsék, de azon belül mit adnak el? A felhasználónevünket, vagy e-mail címünket amivel egy-egy szolgáltatásba bejelentkezünk? Az IP címünket, ami megmutatja honnan netezünk? Az érdeklődési körünket, mert mondjuk rengeteg autós tematikájú blogot, oldalt böngészünk? Meddig tárolják azokat az adatokat, amikről fogalmunk sincs, hogy mit tartalmaznak? Kinek és milyen célból adják el ezeket az információkat? És még csak bele sem lendültek az összeesküvés elmélet rajongói, ezek egyszerű tények, ráadásul szinte nulla a szabályozás a viselkedés alapú nyomkövetés (ez a hivatalos neve a rendszernek) terén. Ki szeretnéd próbálni? Semmi akadálya, hiszen a Mozilla egy remek eszközt bocsájtott a rendelkezésünkre a Collusion Firefox plugin segítségével (érdemes megnézni a demót), de ha Chrome, vagy egyéb böngészőt használsz akkor sincs gond, hiszen itt a beszédes nevű Ghostery böngészőbe épülő app. Ezek szépen megmutatják milyen trackerek (nyomkövetők) kajtatnak utánad ás ha esetleg azt gondolnád, hogy az oldal elhagyásával megoldódik a dolog, akkor el kell szomorítsalak, mert te továbblépsz egy másik oldalra, ők azonban maradnak, követnek és szorgalmasan gyűjtögetik az adatokat rólad, a szokásaidról, az érdeklődési körödről, az ismerőseidről, olyan profi és könyörtelenül precíz folytonossággal, amire csak egy algoritmus képes. Ha érdekel a téma nézd meg az egyik legolvasottabb Agytorna cikkünket, amiben Gary Kovacs pont erről a folyamatról beszél egy zseniális videóban. És ha már előtérbe került az Agytorna sorozatunk és az algoritmusok, akkor még egy elgondolkodtató videó az önálló életre kelt, elszabadult algoritmusokról ahol Kevin Slavin arról mesél mekkora galibát okoznak például a Wall Streeten a rakoncátlan egyesek és nullák, amikre külön szoftverrendőrség figyel, nehogy véletlenül milliárdos cégeket és emberek százezreinek életét tegyék tönkre. És ez még nem minden.

A lányom két és fél, a fiam másfél éves és a legjobb tanács, amivel a közeljövőben szolgálhatok nekik igen egyszerű: Kérdezz rá mindenre! Nem feltétlenül kell elfogadni egy tézist, amit valakitől hallasz, amíg be nem bizonyosodik, hogy legalább jót akar neked! Nézz utána, kutass, vedd figyelembe, hogy több szempont létezik és a felmerült válaszokból azokat illeszd az életedbe, amikkel a legjobban tudsz azonosulni azután, hogy alaposan körbejártad a témát. És ez érvényes a mi saját szülői kommunikációnktól kezdve a vallásokig bezárólag mindenre, egyszerűen nézzenek a dolgok mögé, amik érdekli őket. És ma mire támaszkodunk ha kérdésünk van? Persze hogy ráguglizunk, ahol releváns, pártatlan és pontos információkhoz juthatunk (melyek pontosságát legalább kétszer ellenőrizzük, természetesen a Google-al). Ám a keresők is érdekesen működnek, hiszen ugyanúgy támaszkodnak a felhasználói szokásainkra és nagyjából ugyanazokat az eszközöket használják, mint a fent említett oldalak, így amivel a számunkra legmegfelelőbb találatokat próbálják előtérbe hozni, pont azzal ferdítik el a valóságot, hiszen néha abból tanulhatunk a legtöbbet, ami nem épp a legmegfelelőbb a számunkra. Eli Pariser egy érdekes kísérletet végzett a Google keresővel: pár barátját megkérte, hogy keressenek rá az Egyiptom szóra, majd a találati oldal képét mentsék le fotóként és küldjék át neki. Az eredmény megdöbbentő, mivel teljesen különböző találati oldalakat látott az email boxában, hisz míg az egyik ismerős Google oldala tele volt az aktuális egyiptomi tüntetésekkel, addig a másik (aki valószínűleg egyáltalán nem foglalkozott bel- és külpolitikával, így nem is látogatott ilyen tematikájú oldalakat) Goole oldalán nyoma sem volt ezen eseményeknek. Hogyan keressenek így a gyerekeim? Hogyan lássák az érem mindkét (vagy több, bár ez kissé képzavar) oldalát, ha a keresők, híroldalak (mivel ez korántsem csak a keresőkre korlátozódik) már az ő szájízük szerint tálalják az információkat pusztán az alapján, ahogy a weben viselkednek. Jól mutatja a rendszer sebezhetőségét, befolyásolhatóságát a napokban a Facebookon (hol másutt) felbukkant mém, ahol a Google keresőjébe a kurva, vagy gengszter szavakat beírva felettébb érdekes találatokat kaptunk, mindezt pedig kis túlzással pár jól elhelyezett linkkel érte el az ötletgazda. Mi történik, ha valaki tényleg ártani akar, vagy épp elrejtőzni a világ elől, ahol ugyan az információ hatalom, ám annak manipulálása mindennapos dolog. Megoldás? Egyelőre nincs. Minden a webfejlesztők, újságírók, bloggerek, vagy épp a keresőmotorok guruinak kezében van, akik remélhetőleg nem fogják megengedni, hogy a web egy szép nagy, boldog rózsaszín lufivá váljon, amit bizonyos érdekeket és elveket szem előtt tartó cégek, egyének, csoportok majd soha nem engednek kipukkantani.

Ha oldanád egy kicsit a feszültséget, nézd meg a világ öt legjobb játékát!