Egyedül segélyhívást tudnak indítani a Vodafone előfizetői.

Több kollégánk is arról számolt be, hogy teljesen lehalt a Vodafone mindennemű szolgáltatása. Leállt az internetszolgáltatás, nem lehet telefonálni, ahogy az ügyfélszolgálatot sem elérni, és csak segélyhívást lehet indítani.

A Downdetectoron is jól látható, hogy nem egyedi esetről van szó, hanem globálisan van valami gebasz a rendszerben – a következő ábra alapján 11 óra után kezdhetett lehalni a Vodafone hálózata, 11:52-kor már több mint 1400 hibabejelentés érkezett a platformhoz, csak Budapestről:

 

A Vodafone még nem kommentálta a történteket, az viszont kiderült a hivatalos Facebook-oldalának korábbi posztjaihoz írt hozzászólásokból, hogy gyakorlatilag az egész országban ez a helyzet.

UPDATE:

Újra zavartalanul működnek a Vodafone szolgáltatásai (aminek akadozását/kimaradását áramszünet okozta) – jelenleg a Vodafone ügyfélszolgálata túlterhelt, ezért a szolgáltató arra kéri ügyfeleit, hogy az esetleges teendőkkel kapcsolatban a Vodafone Magyarország Facebook-oldalát látogassák meg, ahol további információkat találnak.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ezekre kerestek rá a legtöbbet a Google elmúlt 25 évében

A negyed évszázad legfelkapottabb Google-keresései.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Személyre szabható útvonaltervezőt fejlesztettek a BME kutatói

Mondunk egy országot, melyik tó található ott?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.