Ez bizony 8 milliárd ember.

Az 1800-as években még kevesebb mint egymilliárd ember élt a Földön, 1950-ben még mindig csak 2,5 milliárd lakója volt a bolygónknak, 2022 novemberében viszont már a világ népessége átlépte a 8 milliárdot. Durva, de mindössze 12 év kellett ahhoz, hogy 7 milliárdról 8 milliárdra nőjön a populáció. Az ENSZ szerint 2037-ben érhetjük el a 9 milliárdot és a 2080-as évekre pedig a 10 milliárdot.

A népességnövekedés a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye.

Az összehasonlítós videóiról elhíresült Metaball Studios srácai egyik animációjukban pedig azt igyekeznek szemléltetni, hogy milyen sokan vagyunk – spoiler: számításaik szerint nagyjából 2300 négyzetkilométeres területen férnénk el, ami kábé Nógrád megyének felel meg.

Szóval így nézne ki, ha a Föld összes embere egymás mellé állna:

 

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Így nézett ki, amikor a mai Magyarországot egykor a Pannon-tenger borította

A Bakony, a Mecsek, a Tarcal-hegység és más hegységek szigetként emelkedtek ki belőle.

Soha ne tartsd vissza a tüsszentést, mert úgy járhatsz, mint a férfi, akinek kilyukadt a légcsöve

Ahhoz képest, hogy bele is lehet halni a visszatartott tüsszentésbe, a férfi még olcsón megúszta.

Felvételen, ahogy láthatóvá válik a Szaturnusz korábban nem látott újabb gyűrűrendszere

A Szaturnusz elfedte a Napot, a leglátványosabb bolygó pedig még látványosabbá vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve