Ha az elmúlt tíz év robotforradalma nem töltött volna el rettegéssel, akkor most te is megkapod a kegyelemdöfést: egy amerikai cég megépítette a Thermonatort. Szép álmokat kívánunk!

A beszédes nevű Throwflame nevű cégről van szó, mely elektromos üzemű lángszórókat gyárt és melynek legújabb terméke egy négylábú robot, aminek a hátára pont egy ilyen eszközt erősítettek. A gép egyelőre még nem rendelhető, de egy várólistára már fel lehet iratkozni a Throwflame honlapján, mely 2023 harmadik negyedévére ígéri a szállítást.

Maga a robot egy Unitree Go1 típusú eszköz, ami a Boston Dynamics sokat emlegetett Spot nevű termékéhez hasonlatos, és a hátára szerelt lángszóróval egészen fenyegető látványt nyújt.

A körülbelül négykilós szerkezet a cég saját, ARC típusú lángszóróját cipeli, mely a beépített üzemanyagtartályból akár kilenc méter távolságra is el tudja juttatni az elektromosan begyújtott tüzelőanyagot. Az akkumulátorról a Thermonator 45 percig is képes üzemelni, mely idő alatt egy egészen szép területen lehet szétszórni a tüzes halált.

Mutatjuk mozgásban, azzal, hogy ez a filmecske simán elmenne egy félelmetesebb sci-fi-akciófilm trailerének:

Nos, a mesterséges intelligencia ébredező uralmának árnyékában ettől a kliptől sem lettünk sokkal nyugodtabbak.

Ez is érdekelhet:

Félelmetes végignézni, hogyan fejlődtek a humanoid robotok a 80-as évektől mostanáig

Elképesztő utat tettünk meg az ugráló teleszkóptól a hátraszaltót nyomó humanoidig – és hol van még a vége?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.