Maradjunk, annyiban, hogy nem csak a mosómedvék a hibásak.

Megszaporodtak a mosómedve-támadások Torontóban: a korlátozások óta 62 százalékkal nőtt a mosómedve–ember konfliktusok száma Kanada legnagyobb városában

– írja az MTI a Guardianre hivatkozva.

Mivel a torontói korlátozások miatt sokat vannak otthon, megnőtt a találkozások száma is, emiatt a mosómedvék többször kerülnek kapcsolatba emberekkel. Ennek következményeképp 2020-ban 62 százalékkal emelkedett a lakosok elleni mosómedve-támadások száma, legalábbis erről számolt be a torontói egészségügyi szolgálat.

A szakemberek szerint a karmolások és a harapások nem kizárólag az állatok hibája, sokszor az emberek is hibásak.

Velem naponta jönnek szembe mosómedvék. Lehet, hogy van köztük agresszív, különösen, ha kicsinyei születtek. De a legtöbb esetben semmi nem változott velük, sokkal inkább az emberekkel, akik többet vannak otthon, és sajnos ettől egyre feszültebbek lesznek

– mondta Derick McChesney, egy torontói vadvédelmi cég tulajdonosa.

A város figyelmeztette a lakosokat, hogy ne közeledjenek a mosómedvékhez, ne simogassák, ne etessék őket, mert ez elkerülhetetlenül oda vezet, hogy a félénk állatok támadni kényszerülnek.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Szenzációs felfedezésről számoltak be a csillagászok

Sikerült azonosítani az univerzumból érkező ismeretlen eredetű rádióforrást.

Tavasszal miért repülnek mániákusan újra és újra az ablaknak a madarak?

Védjük meg őket, mert maguktól nem fogják abbahagyni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés