Időközben 144-ről 400-ra emelkedett a vizsgált regisztrált esetek száma.

A hét elején meghallgatást tartott az amerikai kongresszus hírszerzési bizottsága az ufóészlelések lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetéseirőllegutóbb egyébként ötven éve, 1968-ban üléseztek a kérdésben –, ahol többek között a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettesét, Scott Brayt is meghallgatta a testület. Bray a Pentagon új, azonosítatlan légi jelenségek (UAP) nyomon követésére létrehozott munkacsoportja által vizsgált, a korábbi 144-ről már 400-ra emelkedett regisztrált esetről beszámoló jelentésről* beszélt, és elmondta, hogy ezek közül néhányra továbbra sem sikerült magyarázatot találni.

„Amikor azt mondom, hogy megmagyarázhatatlan, arra gondolok, hogy túl kevés adat áll rendelkezésre egy adott esettel kapcsolatban”, majd még hozzátette, hogy ezeknél nincs bizonyíték arra, hogy azok természetfeletti vagy földönkívüli jelenségek lettek volna.

* Az UAP-okkal foglalkozó bizottsági meghallgatást annak nyomán tűzték ki, hogy tavaly nyáron egy amerikai hírszerzési jelentésből kiderült: amerikai katonák az utóbbi években jelentős számú olyan légi jelenséget észleltek, amelyeknek eredetét a védelmi és hírszerzési elemzők nem tudták azonosítani – a témával foglalkozó hírszerzési jelentés fordulópontnak volt tekinthető annyiban, hogy az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az ufóészlelésekről, repülő csészealjakról szóló jelentéseket. A leírt esetek között vannak olyanok, amelyekről videófelvétel is készült: ezeken olyan rejtélyes meghajtású légi járművek láthatók, amelyeknek sebessége és manőverezése meghaladja a jelenleg ismert repüléstechnológiák határait.

Indiana állam demokrata párti képviselője, a képviselőház terrorelhárításért, kémelhárításért és tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáért felelős albizottságának vezetője, André Carson kijelentette, hogy

„a kormányzatnak komolyan kell elemeznie minden lehetséges nemzetbiztonsági fenyegetést, és választ is kell találnia különösen olyan esetekben, amelyeket még nem teljesen értünk”.

A konzervatív Heritage Alapítvány tengeri hadviseléssel és korszerű technológiákkal foglalkozó szakértője, Brent Sadlert pedig azt fejtegette, hogy amennyiben egy idegen ország áll a rejtélyes jelenségek mögött, akkor minden valószínűség szerint ezek célja a hírszerzés és ez nemzetbiztonsági fenyegetésként értékelhető. Hozzátette, hogy ha a jelenségek nem is köthetők idegen államhoz, akkor is kockázatot jelentenek a katonák, különösen a pilóták számára, ha nem tudják ezeket időben észlelni, vagy megfelelően reagálni rájuk.

(Forrás: The Verge, MTI)

Ez is érdekelhet:

Földönkívüli technológia csapódhatott a Csendes-óceánba

Az biztos, hogy a Naprendszerünkön túlról érkezett.

Még a csillagászok sem értik, hogy mit lát a Hubble űrteleszkóp

A Földtől négymilliárd fényévre pillantotta meg.

Megszakadt a NASA élő közvetítése, amikor valami fura tűnt fel a képernyőn

Valaki szerint egy angyal testet öltésének lehettünk szemtanúi, de sokkal hihetőbbnek tűnik egy szakértő jóval ésszerűbb magyarázata.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés