A cég idei E3 konferenciáján lerántotta a leplet egy kisebb és egy izmosabb Xboxról is.

Volt néhány meglepetés a Microsoft idei E3 keynote-ján, speciel az pont nem volt az, hogy a redmondiak bemutatnak egy kisebb Xbox-ot, ami végül az Xbox One S nevet kapta és már augusztusban haza lehet vinni 299 dollárért - amit szerintünk jó szokás szerint majd ügyesen átváltanak 300 euróra.

Ez egyébként majdnem feleakkora, mint a sima One, még úgy is, hogy belepasszírozták a tápegységet, és helyet csináltak benne még egy 2 terás HDD-nek is. További extra, hogy a cucc immár képes lesz 4K Ultra HD videók lejátszására is és a hozzá járó kontrolleren is elvégeztek néhány apró módosítást. Itt egy videó róla.

Az igazi nagy durranás azonban nem ez, hanem az alap Xbox One nagytestvére, ami a keresztségben a Project Scorpio nevet kapta. Ez a gép valamikor jövőre érkezik és tulajdonképpen nem más, mint egy durván felizmosított Xbox One, amire Phil Spencer nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy ez egy "drámai lépés" számukra. Drámai, mert a megszólaltatott fejlesztők egy emberként hasra voltak esve a gép nyers erejétől, ami natív 4K játékokat futtat és ami állításuk szerint olyan grafikai teljesítményre lesz képes, mint amire ezidáig konzol még soha. (Na persze, azért érdemes lesz megvárni a Sony bejelentését, hiszen a japánok is kijönnek egy felizmosított PS4-gyel.)

A Microsoft persze nem csak a 4K-val akarja rávenni a vásárlókat a költekezésre, de jelezte, hogy a Project Scorpio - tuti, hogy nem végleges név - VR-játékok futtatására is alkalmas lesz. Ez egy kicsi fogfájásra adhat okot, hiszen a virtuális valósághoz a PS4-tulajdonosoknak nem kell új asztali gépet venniük; az előre láthatólag ősszel érkező Playstation VR használatához tökéletesen elég lesz a régi PS4 is.

Phil Spencer megnyugtatott mindenkit, hogy a Scorpio teljeskörűen kompatibilis lesz a One játékokal. (Még jó!) Erről is van videó, bár a gépet ebben még nem nagyon mutogatják.

Lehet gyűjtögetni a malacperselybe, mert nagyon úgy néz ki, hogy a generációs ugrás ezúttal nem várat magára egy-két évnél tovább.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés