A Voyager–2 több dolog miatt is különleges számunkra. Egyrészt az űrkutatás és a NASA egyik legsikeresebb bolygókutató szondájáról van szó, amely több ezer felvételt küldött nekünk, s megannyi ismeretlen holdat és gyűrűt fedezett fel – a Neptunusz hat holdját is neki köszönhetjük.

Másrészt pedig a Voyager-program második űrszondája egyike annak az ember által készített öt tárgynak, amely képes volt elhagyni a Naprendszert.

A Voyager–2 már 31 éve rója az űrben a végtelen utakat,

elsődleges küldetése – a Naprendszer gázóriásainak a megközelítése – rég véget ért, de ő továbbra is elnyűhetetlen. Első kiterjesztett küldetésként többek között az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta a nyolcvanas években, nemrég pedig aktiválták a Voyager Interstellar Missiont, amelynek értelmében a Kuiper-öv környezetét kezdte el vizsgálni.

Az űrszonda hamarosan elérheti a Naprendszer peremét

A NASA nemrég közzétette friss adatait, amely szerint az űrszonda műszereinél a kozmikus sugárzás erősségének megnövekedését érzékelték, ez pedig arra utalhat, hogy hamarosan elérheti a Naprendszer határát, a heliopauzát.

Utóbbit azért is tekinthetjük a Naprendszer peremének, mert itt már a napszél és a csillagközi térben lévő gázanyag között nyomásegyensúly alakul ki.

Hogy pontosan mikor éri el, azt nem tudni – a tudósok feltételezései szerint akár hónapokon belül. Ami egyelőre bizonyos, hogy az űrszonda 17,7 milliárd kilométerre található központi csillagunktól, és eléggé más utat jár be, mint a később útnak eresztett Voyager–1. Hamarosan csatlakozhat hozzá, és együtt fedezhetik fel a Naprendszeren kívüli ismeretlent.

És ha már itt tartunk, akkor hallgass bele a Naprendszeren kívüli világba:

A Naprendszeren kívüli világba is belehallgathattunk a Voyager–1-nek köszönhetően

Az űrszonda eredeti küldetését 1989-ben befejezte, de azóta is csak száguld tovább.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés